Szándékos pusztítás végzett az utasszállítóval
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságGermanwings A Lufthansánál egyelőre találgatnak arról, mi motiválhatta a Germanwings Airbus 320-asát az Alpoknak vezető másodpilótát – közölte Carsten Spohr, a légitársaság vezérigazgatója, miután a keddi balesetet vizsgáló marseille-i ügyész közölte: a 28 éves férfi vélhetően szándékosan pusztította el a repülőgépet. A feketedoboz adataiból kiderült: a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó járatán Andreas Lubitz szándékosan kizárta a fülkéből a kapitányt, majd fokozatos ereszkedés után egy hegynek vezette a 144 utast és rajta kívül 5 fős személyzetet szállító gépet.
Spohr közölte: továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban, amelyen a fiatal pilóta is átesett és minden vizsgát teljesített. A pilóta Bremenben és Phoenixben járt képzésre, először légi utaskísérőként dolgozott, hogy ebből fizesse pilótaképzését. Ezt 2008-ban elkezdte, majd több hónapra abbahagyta, végül 2013-ban kapta meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, de mindent rendben találtak – tette hozzá. Hangsúlyozta: legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy bármelyik pilótájuk ilyet tesz és nem gondolták, hogy ez kivitelezhető. A kiválasztás során nem csak a fizikai és kognitív képességeit, de pszichológiai állapotát is vizsgálják a jelentkezőknek.
A vezérigazgató emlékeztetett: 2001. szeptember 11-e óta a pilótafülke ajtaját kívülről nem lehet kinyitni, egy hétszámjegyű kód beütése után jelzés érkezik a pilótafülkébe, és onnan lehet kinyitni az ajtót. Az amerikai hatóságok kizárták, hogy terrorcselekmény történt volna, Angela Merkel német kancellár pedig azt hangsúlyozta: az ügy háttere nem ismert teljes egészében, de tartoznak a hozzátartozóknak azzal, hogy felderítsék. Merkel sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a francia és német hatóságok megállapításai a szerencsétlenségről „minden képzeletet felülmúlnak”.


