BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A metró területén is kinyithatnak vasárnap az üzletek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Indítvány Ismét módosulhat a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény, a módosításokat Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos azzal indokolta, hogy a kormány folyamatosan figyeli a rendelkezésekkel kapcsolatos visszajelzéseket. Az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága által szerdán benyújtott indítvány hat óráról 4 óra 30-re változtatná a reggeli nyitás legkorábbi időpontját. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert sokan hat órára járnak dolgozni, és nem tudnak korábban alapvető élelmiszereket vásárolni. Szatmáry Kristóf szerint a hat órai nyitás nemzetközi példák alapján került a törvénybe, ám sok visszajelzésről szereztek információt.

Hasonló indoklással módosul a pékségek (vagyis a kizárólag pékárut, tejterméket, cukrászati készítményt és alkoholmentes italt értékesítő üzletek) vasárnapi nyitva tartására vonatkozó szabályozás is. Ezeknél az üzleteknél a hét utolsó napján reggel 5 és dél között lehet árusítani.

A javaslat minimálisan bővíti a tilalom alól kikerülő üzletek sorát. Így a vasúti és buszpályaudvarokhoz, illetve repülőterekhez hasonlóan kikerülnek a törvény hatálya alól a metrómegállók területén kialakított üzletek is. Az a módosítóból nem derül ki, pontosan mi tartozik a metró területéhez. A törvényalkotók ennek eldöntését az illetékes jegyzőre bízzák. Engedélyezik az automatából való árusítást is, abban az esetben, ha az nem tesz szükségessé vasárnapi munkavégzést.

Szatmáry Kristóf az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte, „most varrható el” teljes mértékben a törvény úgy, hogy alkalmazkodjon a gyakorlati tapasztalatokhoz. Hozzáfűzte: néhány hónap kell ahhoz, hogy kialakuljanak az új szokások egy ilyen nagy átalakítás után. Később, mintegy fél év múlva érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy az új szokások milyen változtatásokat igényelnek, és utána lehet ismét visszatérni erre a kérdésre – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.