Az olcsóbb hús kiszoríthatja a piacról az áfacsalókat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Javaslat Jelentős mértékben, 27-ről 5 százalékra csökkenhet jövőre a tőkehúst terhelő áfa – jelentette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Rogán Antallal közösen tartott tegnapi sajtótájékoztatóján. A húsáfa szóban forgó csökkenésével a kormányzat folytatná a termékpályán már megkezdett adómérséklést. Tavaly januártól kedvezményes, 5 százalékos forgalmi adó érvényes az élősertésre, és a hasított félsertésre. Az akkori döntésről szakmai szervezetek úgy gondolják, hogy nagyban hozzájárult az ágazat fehéredéséhez, és a sertéslétszám növekedésének egy része is az állatok „legalizálódásának” eredménye. Figyelemreméltó azonban, hogy míg tavaly 8 százalékkal nőtt a levágott sertések száma, a húsipar kibocsátása csaknem 10 százalékkal visszaesett – szakértők szerint egyértelműen azért, mert a feketézők áttértek az élőállatról és a félsertésről a húsok és készítmények kereskedelmére.
Innen szoríthatja ki az áfacsalókat a mostani javaslat, amelyet a szakmai szervezetek is üdvözöltek. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) egyaránt úgy nyilatkozott tegnap, hogy a lépéssel fehéredhet az ágazat, és várhatóan javulhat a legális sertéshús versenyképessége az importáru és az áfacsalásból származó termékekkel szemben.
Az elképzelés a tőkehúsokra vonatkozik, a készítmények tehát jövőre is a magasabb, 27 százalékos áfakulccsal adóznának majd, az áfacsökkentés hatása valószínűleg így is látványos lesz. Bár a forgalmi adó mérsékléséből nem következik szükségképpen a fogyasztói árak csökkenése, a kemény kereskedelmi verseny miatt jövőre a tőkehús érezhetően olcsóbb lehet majd.


