Röviddel fél hét után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 57,69 dolláron állt, a csütörtöki 54,95 dolláros záróár után. Pénteken nem kereskedtek a Brenttel Londonban nagypéntek miatt.
Csütörtökön a Brent ára mintegy 5 dollárral, 54 dollárig gyengült arra a bejelentésre, hogy Irán, valamint a Biztonsági Tanács (BT) öt állandó tagját és Németországot tömörítő hatok csoportja megegyezett az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokon azokról a keretfeltételekről, amelyeket a június 30-ig kidolgozandó végleges megállapodásban rögzítenek. Teherán reményei szerint a megállapodás aláírása után a Nyugat feloldja a szankciókat, ami azt eredményezné, hogy a túlkínálattal küzdő piacon az iráni olaj is megjelenik.
A kezdeti piaci borúlátást azonban enyhítette elemzőknek az a vélekedése, hogy az iráni export felfuttatása hónapokig tart, 2016 előtt erre valószínűleg már nem is kerülhet sor. Ennek hatására a Brent ára csaknem egy dollárral visszaerősödött csütörtök zárásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.