BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EKB: potenciálisan tiltott finanszírozást hajthat végre az MNB

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Értékelés A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több olyan programot indított, amely nincs kapcsolatban a monetáris politikával – közölte éves jelentésében az Európai Központi Bank (EKB). Az EKB szerint ide tartozik az ingatlanbefektetési, a pénzügyi ismereteket támogató, illetve a magyar műalkotások és kulturális vagyontárgyak vásárlását célzó program. Ide sorolták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi alkalmazottainak áthelyezését is.

Tekintettel a programok sokaságára, terjedelmére és méretére, felfoghatóak úgy is, hogy potenciálisan ellentétben állnak a monetáris finanszírozás tilalmával, mivel ezekkel az MNB állami feladatokat vállal át, vagy pénzügyi előnyöket nyújt az államnak – olvasható az eurózóna jegybankjának jelentésében. Az EKB közölte: szoros figyelemmel fogja követni e műveleteket.

Az MNB tavaly több ingatlant is vásárolt – vélemények szerint áron felül –, ezt részben oktatási tevékenységével indokolta. Ez a másik pont, ami érzékeny lehet, hiszen „kvázi fiskális” tevékenységként is felfogható, hogy az MNB alapítványain keresztül (amelyek már 250 milliárd forinttal rendelkeznek) bekapcsolódik az oktatásba.

Az EKB kifogásolta azt is, hogy nem kapott elég időt a magyar hatóságoktól például a devizahitelek átváltásával kapcsolatos törvény vagy a hitelintézetek és befektetési vállalkozások szanálási kereteit létrehozó törvény véleményezésére. Ciprus, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország és Szlovénia mulasztásai egyértelmű és ismétlődő eseteknek számítottak – áll az Európai Parlament felé a bank éves tevékenységéről szóló éves jelentésben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.