Megerősítette az inflációs célt a Monetáris Tanács
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságJegyzőkönyv A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kilenc tagja közül nyolc 15 bázispontos kamatcsökkentésre szavazott a márciusi kamatdöntő ülésen, Cinkotai János azonban csak 10 bázisponttal vágta volna az irányadó rátát – derült ki a kamatvágás hátterét ismertető rövidített jegyzőkönyvből. A Matolcsy György vezette tanács a múlt hónapban indította újra a tavaly nyáron abbahagyott kamatcsökkentési ciklust, így a ráta márciusban 1,95 százalékra süllyedt. A döntéshozók egyetértettek abban, hogy az óvatos kamatcsökkentés mindaddig folytatódhat, amíg az a középtávú inflációs cél elérését támogatja.
A tegnap kiadott anyag szerint a Monetáris Tanács az ülésen végrehajtotta az inflációs cél felülvizsgálatát. Ennek eredményeképpen a tanács az inflációs célkövetés keretrendszerének rugalmasabbá tételéről döntött, és úgy határozott, hogy a jegybank árstabilitási mandátumát továbbra is a KSH által közzétett fogyasztóiár-index változásának 3 százalékos értékében állapítja meg, ami mellett egy „ex ante” (vagyis előzetesen) plusz-mínusz 1 százalékpontos toleranciasávot jelöl ki. A tanácstagok megerősítették, hogy továbbra is a 3 százalékos inflációs célt kívánják elérni.
A sávot „toleranciasávként” és nem „célsávként” értelmezik a döntéshozók, azaz továbbra is a 3 százalékos sávközepet célozzák, nem a 2–4 százalékos sávot. Ennek jegyében továbbra sem tolerálják a sávközéptől jelentősen és tartósan eltérő inflációs rátát, és egyetértettek abban, hogy a sáv annyit jelenít meg, hogy ha előre nem várt sokkok hatására ingadozik az infláció, akkor azon átmenetileg keresztülnézhetnek. A tanácstagok egyetértettek abban, az MNB elsődleges célja továbbra is az árstabilitás elérése és fenntartása. Az inflációs célkövetés keretrendszerének rugalmasabbá tételét, így a 3 százalékos inflációs cél körüli „ex ante” toleranciasáv bevezetését az összes tanácstag támogatta.


