Magyar gazdaság

Nem rántja magával a pécsi focit a Pécsi Direkt felszámolása

A Pécsi Direkt Kft.-nek ugyan több szálon is köze van a helyi focihoz, felszámolása valószínűleg mégsem borítja meg a pécsi csapatot, illetve az azt üzemeltető PMFC-Sport Kft-t.

Igaz a cég legnagyobb tulajdonosa, a Matyi Dezső lányai, Alexandra és Bianka tulajdonában lévő Sorvezető Kft. a legutóbbi nyilvánosságra hozott adatok alapján lényegében kizárólag egy, a most felszámolás alá vont cégtől kapott hitelből finanszírozta magát, ezt a kölcsönt azóta állítólag visszafizette a cég - írja a Figyelő. (Hogy miből az egyelőre rejtély, a társaságnak 2013 végén ugyanis egyetlen értékelhető vagyoneleme a pécsi csapatban meglévő részesedése volt).

A Pécsi Direktet ugyan ki kell valakinek vásárolnia, erre azonban több jelentkező is lehet, a legesélyesebb befutónak talán az önkormányzat tűnik. A fő kérdés ugyanakkor az, hogy - ha erre Matyi Dezső már nem lesz képes vagy hajlandó - ki önti majd a pénzt a helyi futballba. Különösen úgy, hogy legutóbb, amikor a PMFC-Sport Kft. bajba került, állítólag már vizsgálták a cég önkormányzati átvételének lehetőségét, ám arra jutottak: a város legfeljebb fél évig tudná finanszírozni a pécsi futballt.

Az elmúlt hetek, hónapok eseményei ugyanakkor egy sor kérdést felvetnek a hazai labdarúgással kapcsolatban. A Győr csapata két hete kért csődvédelmet, a Pécs mögötti társaságot pedig egyszer már megszüntették, és most is felmerült, hogy gond lehet az együttessel. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ezek a csapatok miként kaphatták meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet az MLSZ-től, amikor az elvileg szigorúan ellenőrzi a cégek vagyoni, gazdálkodási helyzetét is.

pécsi direkt Foci
Kapcsolódó cikkek