BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növelné a kormány a szomszédos országokkal való kereskedelmet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyar külgazdaság több dimenzióban gondolkodik: a keleti és déli nyitás mellett nagy hangsúlyt helyez a kormány a szomszédos államokkal való kereskedelem növelésére is - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Beszélt arról is a lapnak, hogy a magyar külgazdaság belső erőforrásainak kiaknázása érdekében a kkv-knak újabb lehetőségeket kell biztosítani kivitelük növeléséhez, és kormányzati törekvés, hogy az exportképes kkv-k jelenlegi 2000-2500-as számát megnégyszerezzék, megötszörözzék, s ebben alapvetően a régiós piacokra építenek. Valamennyi szomszédos ország fővárosában két külgazdasági diplomata tevékenykedik a sikerek érdekében; korábban akadt olyan ország, ahol egy sem volt.

"Alapelvként valljuk, hogy a határon túli magyarság gazdasági életének erősítése csak a szomszédos államokkal való szoros együttműködésen keresztül valósítható meg" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, egy magyarlakta területnek csak akkor van megtartó ereje, ha az ottani gazdaság fejlődik, s meg lehet élni az adott régióban. Ez pedig az adott országnak, illetve kormányának is érdeke - olvasható az interjúban.

 


 

MTI-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.