Varga: Ez költségvetési csalás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz ország ennyit tud költeni egészségügyre, kórházi ellátásra – indokolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Baló Györgynek az RTL-ben, hogy miért fordít 45 milliárd forinttal kevesebbet az állam a kórházakra jövőre. Varga szerint az összeg maga a népességszám-csökkenése miatt mérséklődik, de az uniós beruházási átállás is faragja a keretet, kevesebb jut a fejlesztésekre. A járulékfizetés sem olyan magas, hogy nyugodt szívvel lehessen többletet tervezni – tette hozzá.
Néhány mondattal ezelőtt viszont azt mondta: a kormánynak több a pénze, így jut 27 milliárd a vizes világbajnokság helyszínének a fejlesztésére. Azt a kérdést, hogy más célok helyett lehetne a kórházakra költeni, úgy válaszolta meg: erről szól a költségvetési vita, van, akinek az egészségügy, van, akinek a közbiztonság és van, akinek a honvédelem a fontos. Többet költenek az egészségügy bértámogatására (15,8 milliárd forinttal), a rezidensrendszerből kilépő fiatal orvosok segítésére (2,5 milliárd forintot), és a háziorvosok helyi iparűzési adóját is elengedhetik az önkormányzatok. Arra, hogy ezzel nem oldják meg a kórházak problémáját, a miniszter úgy reagált: szakmai hibának tartja, hogy egyik konszolidációtól a másikig jut csak el a rendszer. Szerinte lehetetlen helyzet, hogy kórházigazgatók költségvetési támogatással fedezetlen kifizetéseket vállalnak, „ez költségvetési csalás, ha lefordítom magyarra”.
Az oktatás esetében hasonló érvekkel magyarázta, hogy miért nem jut nagyságrendekkel több a területre: a létszám csökkenése mellett az uniós beruházások visszaesése az indok. Azok az összegek hiányoznak – állította a miniszter –, amelyeket korábban az önkormányzatok pluszként beletettek, ám a szükséges források rendelkezésre állnak.
Közmunka korlátokkal
Én is érzékelem, hogy bizonyos területeken az emberek szívesebben mennek közmunkára, mint piaci alapon dolgozni – ismerte el Varga Mihály kérdésre válaszolva. Szerinte ez a mezőgazdaságban jellemző, megoldásként pedig azt vetette fel, hogy szezonálisan kell korlátozni a közmunkások számát. Úgy gondolja, csak ebből a szempontból van javítani való a rendszeren, azt pedig határozottan cáfolta, hogy azért bocsátanának el szakembereket a közszférából, hogy őket utána olcsóbban pótolják közmunkásokkal.


