Kína és az USA is lefékezte májusban a japán exportot
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság kivitel Erősen lelassult májusban a japán export: értékben év/év alapon csak 2,4 százalékkal, 5741 milliárd jenre bővült, az áprilisi 8 százalékos emelkedés után (az elemzők 3 százalék körülit vártak). A tavaly szeptember óta legkisebb tempót főleg az USA-ba, illetve Kínába irányuló kivitel lefékeződése fogta vissza, vagyis a japán fellendülést hátráltathatja a gyengülő kínai növekedés, illetve az első negyedévben tapasztalt GDP-csökkenés az USA-ban (ez utóbbi minden valószínűség szerint átmeneti jelenség volt). Az import eközben 8,7 százalékkal, 5956 milliárd jenre esett vissza, ezzel már ötödik hónapja tart a hanyatlás. A külkereskedelmi mérleg hiánya májusban ezzel elérte a 216 milliárd jent (1,7 milliárd dollár).
Az export volumene csökkent, a japán pénzügyminisztérium közlése szerint 3,8 százalékkal; ez három hónapja az első negatívum a japán külkereskedelem erejét elemzők szerint az értéknél hívebben tükröző adatban. A kivitel gyengélkedése érzékenyen érintheti Japánt: a világ harmadik legnagyobb gazdaságának növekedése az idei első negyedévben felül tudta múlni az USA-ét és Európáét (annualizáltan 3,9 százalékkal bővült a GDP). A második negyedévben eddig beérkezett mutatók azonban arra utalnak, hogy a következő adat már kevésbé lesz meggyőző. A lassuló export megmutatkozhat az ipari termelésben – figyelmeztettek japán elemzők –, ahogy a gyártók elkezdik leépíteni a készleteket (amelyeknek a felhalmozása amúgy hozzájárult az első negyedéves látványos GDP-növekedéshez). A jegybanknak rajta kell tartania a szemét a lefelé mutató globális kockázatokon is – tette hozzá az egyik elemzés a CNBC szerint. Nem jó jel, hogy volumenben számolva a Kínába irányuló japán kivitel 4,5 százalékkal csökkent májusban, az USA-ba irányuló pedig 6,7 százalékkal esett vissza – ez a leggyengébb adat 2013 márciusa óta –, ezen belül az autóalkatrészek kiszállítása 15,6 százalékot zuhant.


