A kereskedelem és az ipari termelés szeptemberi adatait hozza nyilvánosságra a héten a Központi Statisztika Hivatal, az adatokból majdhogynem kiderül, mekkorát lassított a gazdaság a harmadik negyedévben. Ugyan a GDP-adatokra még bő egy hetet várni kell (szeptember 13-án közli az első becslést a KSH), ám a növekedés szempontjából fontos két ágazat szeptemberi teljesítménye sokat elárul majd erről is. Az ipari termelés augusztusban ugyan 6,2 százalék volt, ám ez a viszonylag magas érték a tavalyi alacsony bázisnak volt köszönhető, míg júliusban alig 3,4 százalékos növekedést regisztrált a statisztika. A kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme is visszaesést mutatott a nyáron, a 4,2 százalékos ütem a szakértők szerint közelebb áll a realitásokhoz, miután az online kasszák fehérítő hatása kezd beépülni a bázisba. Ez alapján szeptemberre ennél is alacsonyabb ütem sem elképzelhetetlen.
A héten két egyensúlyi mutatót is közölnek: az államháztartás egyenlege visszatérhet az egész évre tervezett szint alá, míg a devizatartalékok tovább csökkenhetnek az új adatok szerint. Szeptemberben még 7 százalékkal meghaladta a hiány az éves előirányzatot (954 milliárd forint volt), ám októberben az OTP-részvények eladása és az uniós pénzcsapok megnyitása is extrabevételt jelenthetett a büdzsének, amely így jelentős pozitívummal is zárhatta a hónapot.
Friss adatok érkeznek a német ipar állapotáról is. Az augusztusi erős visszaesést követően szeptemberben mind a rendelésállomány, mind a termelés növekedhetett havi bázison, ami Dunai Gábor, az OTP elemzője szerint a VW-botrány árnyékában biztató jel lehet (a VW menedzsmentje szeptember 3-án ismerte el a csalás tényét). Az elemző az október végén megjelent bizalmi indikátorok alapján úgy véli, hogy az eurózóna gazdasága javuló kondíciókkal kezdhette a negyedik negyedévet. Ha a szeptemberi ipari adatok kedvezően alakulnak, az erős jelzés lesz arra vonatkozóan, hogy az euróövezet növekedése a félelmekkel ellentétben gyorsulhatott 2015 második fél évében – mondta.
Ez csökkentheti az EKB-ra nehezedő nyomást, de a decemberi monetáris lazítást várhatóan nem akadályozza meg. Dunai Gábor hangsúlyozza: az uniós jegybank olyannyira egyértelmű jelzést adott a monetáris politikának a közeljövőben várható lazítására (az eszközvásárlási program keretösszegének bővítésére és a betéti kamat csökkentésére is számíthatunk), amelynek várhatóan nem fog ellene cselekedni. Ezt támasztja alá az is, hogy a gazdaság alapvető képe nem változott: jelentősek a szabad kapacitások a munkapiacon, ennek is köszönhetően egyre alacsonyabb a várt infláció, miközben a kedvező növekedési adatok mögött nagyrészt egyszeri tételek (olajár, eurógyengülés) állnak. Az EKB várhatóan segíteni fogja az euró gyengülését – emelte ki.
A világ befektetői azonban valószínűleg a pénteken megjelenő amerikai munkanélküliségi adatokra figyelnek majd leginkább, hiszen a Fed október 28-i kamatdöntését követő közlemény megfogalmazása szerint a decemberi kamatdöntés (általánosabban: a következő ülés kimenetele) az addig beérkező adatokon fog múlni.
A már ismert ISM feldolgozóipari index, illetve a beszerzésimenedzser-indexek alapján a nem mezőgazdasági álláshelyek számának változása az előző havi 142 ezerről 180 ezer fő környékére emelkedhetett. Bár a munkanélmküliségi ráta az inflációt nem növelő természetes szintje körül van, ezért a foglalkoztatottságbővülés dinamikájának idővel csökkennie kell, az elmúlt hónapokban tapasztalt mértékű lassulás feltehetőleg a Fed döntéshozóit is elbizonytalanította. Módos Dániel, az OTP Bank elemzője szerint a Fed decemberi kamatemelésének valószínűsége akkor emelkedik, ha a nem mezőgazdasági álláshelyek havi bővülési üteme visszatér a 200 ezer fő körüli tartományba, és a bérek esetében is havi emelkedést láthatunk a szeptemberi stagnálás után. Ha így lesz, az a dollár erősédesének irányába hat majd. Mindazonáltal – Módos szerint – jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy idén nem látunk emelést az amerikai jegybanktól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.