Véget ért az amerikai–kínai delegációk legújabb tárgyalási fordulója kedden Stockholmban, ami után a kínai küldöttséget vezető Li Cseng-gang arról beszélt, hogy a felek meghosszabbítják a tűzszünetet a vámháborúban, ám erről további részleteket nem árult el.
A kínai diplomata ugyanakkor a Bloomberg szerint azt elmondta, hogy a megbeszélések őszinték és mélyrehatók voltak és a két szuperhatalom folytatja a kommunikációt. Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus áprilisban mérgesedett el különösen, amit májusban Genfben, majd júniusban Londonban követtek tárgyalások, melyek sikeresen enyhítették a feszültséget, és
a konfliktus csúcsát jellemző 100 százalékot meghaladó vámokat is mind a két fél csökkentette.
A szuperhatalmak kereskedelmi konfliktusa azonban a vámok mellett a különböző mesterséges intelligencia fejlesztésére alkalmas csipek amerikai, és a ritkaföldfémek kínai exportkorlátozására is kiterjed. Mindeközben az Egyesült Államok nemcsak Kínával, hanem a bolygó szinte valamennyi országával szemben is legalább 10 százalékos vámokat vezetett be.
A Donald Trump amerikai elnök által elindított vámháborúban az Európai Unió meghátrált az amerikai nyomás előtt és válaszcsapás nélkül elfogadta az amerikai fél által bevezetett 15 százalékos vámszintet, miközben tovább engedményeket is tett Washington számára. Nem csoda, hogy az Európai Bizottság által tető alá hozott megállapodást sokan, köztük a magyar kormány is bírálta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.