
Megyeri Sára tarolt: három magyar kézműves termék is díjat kapott a gasztro-Oscaron
A világ egyik leghitelesebb élelmiszeripari versenyén, a brit Great Taste Awards idei díjátadóján komoly magyar siker született: Megyeri Sára, a Mindmegette.hu természetjáró szakértője három saját fejlesztésű kézműves termékével is elismerést nyert. A kandírozott bébitoboz két csillagot kapott, míg a fenyőrügyszirup és a medvehagymabogyó egy-egy csillaggal gazdagodott.

Idén először neveztem, eddig mindig kicsinek éreztem magam ehhez. Most viszont hihetetlenül büszke vagyok magamra
– mondta Megyeri Sára, aki az utóbbi években a magyar vadnövény-gasztronómia egyik legismertebb arcává vált. Sára a Mindmegette.hu oldalán rendszeresen osztja meg tudását az olvasókkal: erdőkben, mezőkön forgatott videóiban mutatja be, mit és hogyan gyűjthetünk a természetből, hogy abból egyedi és ízletes finomságokat készítsünk.
A Great Taste Awardson évente több mint 12 000 terméket neveznek be a világ minden tájáról. A zsűri – séfek, szakírók, kritikusok és hétköznapi kóstolók – névtelenül, csomagolás és márkajelzés nélkül pontozza az élelmiszereket. A verseny rendkívüli rangját jelzi, hogy a termékeknek csak mintegy negyede kap egy csillagot, tíz százalékuk kettőt, míg a három csillagos kiválóságot mindössze a nevezések 2 százaléka éri el.
Great Taste Awards: díjak a természetközeli tudásra
Sára kandírozott bébitoboza különösen egyedi termék: nemcsak ízében, de alapanyagában is ritkaság. A fenyőtobozokkal való munka nagy odafigyelést igényel, és az ízvilág kialakítása sem mindennapi kihívás. A díjazás jelentőségét az is mutatja, hogy a csillagos megjelölés két évig feltüntethető a termékeken, ami komoly piaci előnyt is jelenthet.
A természet kincseinek feldolgozása nem új keletű Megyeri Sára munkásságában: 2023-ban „Ehető erdő” címmel megjelent könyvében 45 vadon gyűjthető növényt mutat be. A kötet célja, hogy visszahozza a köztudatba azt a majdnem elveszett tudást, amely közelebb hozza az embereket a természethez – nemcsak kulturálisan, hanem gasztronómiai szempontból is.
Miskolc új attrakciókkal lép színre a turisztikai piacon, az Ehető Erdő program már óriási siker
Miskolc sokak fejében még mindig úgy él, mint iparváros, miközben a környéke, a természeti adottságai ennél sokkal többre jogosítják, mégsem történt meg az a határozott brandváltás, amely rámutatna a négy évszakos attrakciók sokaságát kínáló, különleges természeti adottságú város jelenlegi és múltbeli értékeire.





