Hetedszer is a történelmi mélypontot jelentő 1,5 százalékon hagyta az alapkamatot a lengyel jegybank monetáris politikai tanácsa. A Marek Belka kormányzó vezette tíztagú testületnek ez volt az utolsó előtti ülése ebben az összetételben: nyolcuknak lejár a mandátuma, utódaikat az új parlament választja ki 2016 elején. A szeptemberi választáson győztes Jog és Igazságosság párt vélhetőleg olyanokat keres majd, akik támogatják a gazdaságélénkítést, hiszen ígéreteik között szerepelt egy nagyszabású jegybanki ösztönzőprogram.
A lengyel GDP az utóbbi hét negyedév mindegyikében minimum 3 százalékkal nőtt, a tegnap kiadott jegybanki előrejelzés szerint azonban némi lassulás várható. Belka korábban azért is szembekerült a nacionalista-jobboldali párttal, mert óvta a pártokat attól, hogy a bankokat belekeverjék a kampányba, amelynek egyik fő témája a devizahitelesek helyzete volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.