Magyarország számos adatot és érvet sorakoztatott fel az Európai Bizottság előtt az elmúlt években, ám sem a tények, sem a jogi érvek nem hatottak, az aszfaltügy megoldása pedig egyre húzódik, az idő sürget, ezért a megoldáskeresés már két úton is elindult.
Brüsszel szerint továbbra is versenykorlátozó, hogy bizonyos útépítési pályázatokon csak olyan cégek vehettek részt, amelyek aszfaltkészítő teleppel rendelkeztek a projekt helyszínének közelében. Magyarország pedig továbbra is úgy véli, egy az Európai Unióban elfogadott gyakorlatot alkalmazott, amikor a közbeszerzési kiírásban kilométerben határozta meg az aszfaltkeverő telep távolságát az útépítés helyétől.
Hogy Magyarország erőteljesebben jelezze egyet nem értését, kérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához, azt szeretné elérni, hogy a szervezet semmisítse meg azt a felfüggesztő határozatot, amely leállította az ügyben érintett számlák kifizetését.
Mint a Miniszterelnökség lapunkkal közölte, az EU Bíróságának tájékoztatása szerint a határozat megsemmisítésére irányuló eljárások körülbelül 18 hónap alatt zárulnak le. Magyarország bízik benne, hogy ennél jóval hamarabb pont kerülhet az ügy végére.
Az Európai Unió Bíróságához benyújtott kérelem nem zárja ki, hogy a megkezdett korrekciós eljárásban Magyarországot hivatalosan is meghallgassa az Európai Bizottság, s közeledhessenek egymáshoz az álláspontok. Jelenleg Magyarország számára elfogadhatatlan az a javaslat, amely szerint 25 százalékos pénzügyi korrekciót kellene végrehajtania, ami az érintett számlaállományt tekintve akár 150 milliárd forintos büntetést is jelenthetne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.