Elérte célját a bukaresti tömegtüntetés: tegnap lemondott Victor Ponta román miniszterelnök és kormánya. Az eddig 32 halálos áldozatot követelő pénteki tűzvész nyomán tartott kedd esti demonstráción a kormány távozását követelték, részben azért, mert a korrupt hatóságokat okolták a katasztrófáért, részben mert azok egymásra hárították a felelősséget. Ponta a koalíciós pártok – a Szociáldemokrata Párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség, valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége – vezetőinek tanácskozása után Mircea DuÆa védelmi minisztert javasolta ideiglenes kormányfőnek (ez legfeljebb 45 napra szólhat). Az átmeneti megoldásra azért is szükség van, mert a jövő évi román költségvetést még nem fogadták el, de ha két jelöltnek sem sikerül tíz nap alatt kormányt alakítania, akkor új választást kell kiírni (egyébként 2016 végén esedékes).
A szociáldemokrata Ponta helyzete eddig is ingatag volt, miután az ügyészség nyáron eljárást indított ellene hivatalba lépése előtt elkövetett okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalás miatt. A politikus tagadta a vádakat, majd szeptember végén megnyerte a bizalmi szavazást, miközben több ezren tüntettek a Parlament előtt.
Romániában a korrupciós ügyekben eljáró ügyészség (DNA) az utóbbi években több száz magas rangú tisztségviselő, politikus és üzletember ellen indított eljárást vesztegetési és adóelkerülési ügyekben. Idén májusban Darius Vâlcov pénzügyminiszter ellen emeltek vádat befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.