Újabb fogakat kapott az MNB

Annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi rendszer kockázatainak kezelésére valóban erős jogi felhatalmazással rendelkezik, az nem terjed ki minden, előre nem látható rizikós eseményre – ezzel indokolta a monetáris mellett néhány éve már felügyeleti és szanálási hatóságként is funkcionáló MNB, miért vannak európai összehasonlításban is erős makroprudenciális beavatkozási jogkörei. A makro­prudencia azt jelenti, hogy a jegybanktörvény előírja, az MNB-nek a jelentős mértékű pénzügyi válságok megelőzésére kell törekednie, illetve arra, hogy ha már megtörténik a baj, akkor az minél kisebb reálgazdasági veszteséget okozzon.

Ha az MNB-nek már a válság 2008 őszi kitörését követően lett volna makroprudenciális jogköre, akkor a devizahitelezés és a kereskedelmiingatlan-finanszírozás által okozott károk kisebbek lettek volna – érzékeltette Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján.

Azért van szükség makroprudenciális politikára, mert a banki menedzsment a betétesek kárára és a tulajdonosok javára túlzott kockázatokat vállal, erre ösztönzi őket az iparági teljesítménytől függő javadalmazásuk, miközben a pénzügyi válságban nyújtott állami segítségek – a kötelező betétbiztosítás, a jegybankok végső hitelezési funkciója és az állami tőkejuttatások – gyengítik a kockázatok előzetes mérséklését. Ugyanakkor a kockázatvállalási hajlandóság dinamikusan változhat, egy idő után a piaci szereplők elfelejtik, korábban mitől is alakultak ki a rizikók. Amikor fut a gazdaság szekere, az indokoltnál magasabb hitelezés és a tőkeáttétel, a túlzottan eltérő lejárati és devizaszerkezet, valamint az eszközárbuborékok miatt hajlamosak a piaci szereplők nagyobb kockázatot vállalni.

Az Európai Unióban 2014-ben jöttek létre a makroprudenciális intézmények, és ekkor határozták meg a főbb beavatkozási eszközöket. Az MNB a félévente publikált stabilitási jelentésében elemzi a kockázatokat, és ahol szükségesnek tartja – és ezzel a Pénzügyi Stabilitási Tanács, a piaci szereplők és az európai hatóságok is egyetértenek –, beavatkozik. Ennek enyhébb formája a tájékoztatás, a figyelemfelhívás. Ha ez nem hoz eredményt, akkor a jegybank felszólítja a pénzügyi rendszer szereplőit kockázatos tevékenységük visszafogására vagy megszüntetésére. Ha még ez sem hat, akkor megváltoztathatja a szabályozó eszközöket. Ilyen volt például az adósságfék bevezetése 2015. január 1-jétől, amivel az MNB szigorú hitelfedezeti és jövedelemarányos fedezeti előírásokhoz kötötte a lakossági hitelezést.