Matolcsy: fordulat előtt áll Magyarország
Magyarország versenyképességi fordulat előtt áll - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.
A jegybank elnöke szerint a versenyképesség növelésén alapuló gazdaságpolitikát kell folytatni, mert a következő 20-25 év az ország felzárkózásának időszaka lesz.
Matolcsy György kiemelte: 2010 óta az ország sikeres gazdaságpolitikai fordulatot és pénzügyi stabilizációt hajtott végre, majd 2013-tól monetáris fordulatot vitt véghez. Ezek eredményeként Magyarország a tartós gazdasági növekedési pályára állt.
Az MNB elnöke kiemelte: a következő időszakban megvalósítható lesz az ország felzárkózása, ehhez javítani kell az ország versenyképességét, annak részeként az állam versenyképességét is, miközben az erőforrások minőségi felhasználására is figyelmet kell fordítani.


