Magyar gazdaság

Többet fizetünk az alkoholért és a cigiért

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Éves szinten legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, az üzemanyagok ára viszont jelentős mértékben csökkent. Január-áprilisban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: az üzemanyagok ára 4,3 százalékkal lett drágább egy hónap alatt, döntően ez az oka az havi, illetve éves növekedésének is. Az élelmiszerek árának emelkedése az idényáras élelmiszerek drágulásának tudható be - tette hozzá.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank vezető közgazdásza kiemelte: továbbra is minimális az infláció, s a maginfláció (1,4 százalék) az elmúlt fél évben megszokott szintek közelében maradt. "Ugyanakkor az infláció magasabb volt a vártnál, a piaci konszenzus alapján negatív év/éves értékre is volt kilátás" - emelte ki Jobbágy.

A szolgáltatások 0,6 százalékos havi alapú inflációja tavaly július óta a legmagasabb, és a tavalyi havi értékek átlagát 0,5 százalékponttal haladta meg - mutatott rá a szakértő.

A következő hónapokban a márciusihoz hasonlóan újra előfordulhatnak negatív éves inflációs értékek a CIB szerint, de ez továbbra is erősen függhet az üzemanyagárak alakulásától.

Az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal emelkedett áprilisban az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a cukoré 19,5, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 14,2, a csokoládé és kakaóé 6,4, az étolajé 5,6-tal. A sertéshús ára 17,8, a tejé 9,2, a sajté 5,1 százalékkal csökkent

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,3, a szolgáltatások 1,6, a tartós fogyasztási cikkek 1, a ruházkodási cikkek 0,3 százalékkal drágultak.

Az egyéb cikkekért (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) 3,8, ezen belül a járműüzemanyagokért 10,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A háztartási energia ára 0,1 százalékkal csökkent.

üzemanyag benzin infláció szeszes ital gazdaság
Kapcsolódó cikkek