Magyar gazdaság

Kiütheti az italautomatákat az új szabályozás

Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek – közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség csütörtökön.

A szervezet szerint az ágazat működését szabályozó új jogszabály miatt drasztikusan emelkednek a működési költségek, ami az automaták számának csökkenését és a fogyasztói árak emelkedését okozhatja.

Ismertették, hogy a berendezéseket még az idén el kell látni automata felügyeleti egységgel, amely az értékesítési adatokat rögzíti és elküldi az adóhatóságnak, de a december 1-jei határidőre ezek legyártása és beüzemelése a szervezet szerint irreális.

Hozzátették: az adatrögzítő egységeket és az adatszolgáltatást végző postai szolgáltatás részleteit még senki nem ismeri, ráadásul az adatszolgáltatás díja is az üzemeltetőket terheli.

A vállalkozók nincsenek tisztában az igénybe vehető állami támogatás feltételeivel sem, így nem tudnak felelős üzleti döntést hozni a készülékek üzemeltetéséről – hívták fel a figyelmet.

A szervezet szerint az automaták adattovábbítási költsége jóval magasabb lehet, mint amennyit a lényegesen nagyobb bevételt generáló online pénztárgépek üzemeltetői fizetnek.

Az érdekképviselet támogatja az ágazat kifehérítését, és a kormány segítségét kéri a mindenki számára elfogadható működési keretrendszer létrejöttéhez – hangsúlyozzák a közleményben.

NAV adatszolgáltatás automata
Kapcsolódó cikkek