Magyar gazdaság

Erősödik infláció az euróövezetben

Az energiaárak emelkedése és a szolgáltatások drágulása miatt augusztusban felgyorsult az infláció növekedésének üteme az euróövezetben – mutatják az Eurostat előzetes adatai.

Az unió statisztikai hivatala csütörtökön közölte, hogy gyorsbecslése szerint a fogyasztói árak augusztusban éves szinten 1,5 százalékkal emelkedtek az euróövezetben a júniusi 1,3 százalékkal szemben. Az élénkülése főleg az energia és a szolgáltatások drágulásának tudható be. Az energiaárak 4 százalékkal emelkedtek a júliusi 2,2 százalék után, a szolgáltatások árai pedig 1,6 százalékkal mentek föl, míg júliusban még stagnáltak.

A gyorsulás ellenére az infláció továbbra is jóval elmarad az Európai Központi Bank céljától, sőt az energia- és élelmiszeráraktól megtisztított maginfláció nem emelkedett, 1,2 százalék maradt. Az adatok alapján a legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy az EKB igazgatósága a jövő heti ülésén a kedvező növekedési adatok ellenére nem dönt monetáris politika szigorításáról.

Az EKB arra törekszik, hogy az euróövezetben éppen 2 százalék alatt stabilizálódjon az infláció. Ezt azonban évek óta nem sikerül elérni, ez az egyik oka annak, hogy a bank fenntartja az ultralaza monetáris politikát, és olcsó pénzt pumpál a gazdaságokba.

infláció euróövezet
Kapcsolódó cikkek