A nagy AI-sztori: lehet mesterséges intelligenciával háborút nyerni a Közel-Keleten?
A mesterséges intelligencia már nemcsak vállalati döntéseket, kereséseket vagy irodai folyamatokat gyorsít: a modern hadviselésben is megjelent, méghozzá ott, ahol a döntés gyorsasága, az adatok feldolgozása és a célpontok azonosítása közvetlenül emberi életekről dönthet. A nagy AI-sztori új adásában Csicsmann László, a Corvinus Egyetem tanára és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója arról beszélt, hogy a közel-keleti konfliktusok kapcsán sok szakértő már az első nagy AI-háborúról beszél. A podcast állandó szakmai vendége Aczél Petra kommunikációkutató, a Széchenyi István Egyetem professzora.
Csicsmann László szerint szerint túlzás lehet AI-háborúról beszélni, de az biztos, hogy az Egyesült Államok most olyan nyílt háborús helyzetben használ mesterséges intelligenciát, amelyben az AI nem mellékszereplő, hanem a katonai döntés-előkészítés egyik központi eleme. Elsőként a Pentagonhoz köthető Maven-rendszerről esett szó, amely integrált adatfeldolgozó megoldásként segítheti a célpontok kiválasztását.
A rendszer műholdfelvételeket, térképi adatokat és titkosszolgálati információkat összesíthet, majd a parancsnok elé teheti, hogy adott célpont ellen milyen eszközzel lehet csapást mérni.
Csicsmann László szerint az, hogy rövid idő alatt több ezer célpontot tudnak támadni, kézi erővel elképzelhetetlen lenne.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az AI hibátlanul működik. A célpontkiválasztás minősége attól függ, milyen adatok kerülnek be a rendszerbe. Ha az input hibás, hiányos vagy félrevezető, akkor a kimenet is az lehet. A másik nagy gond a döntési idő radikális lerövidülése. A katonai vezető elé kerül egy ajánlás, és sokszor nagyon rövid idő alatt kell eldöntenie, rábólint-e a csapásra. A technológia tehát gyorsít, de ezzel együtt nyomást is helyez az emberre.
A probléma Izrael esetében is látható. Csicsmann László beszélt az izraeli Lavender-rendszerről is, amely a gázai háborúban kapott nagy figyelmet. Az ilyen rendszerek lényege, hogy nagy adatmennyiség alapján segítenek azonosítani, követni és támadási célpontként kijelölni személyeket vagy struktúrákat. Szerinte ugyanakkor ezeknél a rendszereknél is súlyos kérdés, hogy mennyire lehet elkülöníteni a hadviselő felet a civil környezettől.
Ez a modern AI-hadviselés egyik legnagyobb dilemmája:
- a gép gyorsan dolgozik, összeköt adatokat, mintázatokat keres, célpontot ajánl,
- de amikor a célpont körül civilek vannak, amikor egy fegyveres szervezet beépül a társadalomba, vagy amikor a digitális adatok nem fedik le a valóságot, akkor a technológiai fölény önmagában kevés.
Csicsmann László szerint Irán és a Hamász esetében is asszimetrikus hadviselésről beszélünk. Ez olyan helyzet, amelyben az egyik fél fejlett AI-jal, műholdakkal, drónokkal, szoftverekkel és integrált katonai rendszerekkel dolgozik, míg a másik olcsóbb, egyszerűbb, nehezebben követhető eszközökkel próbál reagálni. Ha nincs elég digitális adat, ha az ellenfél nem hagy jól azonosítható nyomokat, vagy ha a támadás olcsó drónokkal és szétterített infrastruktúrával történik, az AI-vezérelt haderő is falba ütközhet.
A szakértő szerint éppen ezért nem változtak meg teljesen a háború alapszabályai. A mesterséges intelligencia segíthet célpontokat találni, rendszereket összehangolni, védelmi rakétákat irányítani vagy támadási döntéseket gyorsítani.
Az AI nemcsak támadásban, hanem védekezésben is szerepet kap. Az izraeli és amerikai rakétaelhárító rendszerek szintén mesterséges intelligenciára támaszkodnak, amikor kiszámítják a beérkező rakéták röppályáját, és eldöntik, mikor kell elfogni őket. Ezek a rendszerek magas arányban képesek megvédeni célpontokat, de nagyon költségesek, és hosszabb konfliktusban az utánpótlás is kritikus kérdéssé válik.
Az ellenfél ráadásul tanul: ha egy AI-vezérelt védelmi rendszernek gyenge pontja, hogy egyszerre túl sok olcsó drón vagy rakéta érkezik, akkor ezt idővel ki lehet használni. A technológiai fölény tehát nem statikus állapot, hanem állandó alkalmazkodási verseny.
Aki ma előnyben van, holnap már azt tapasztalhatja, hogy az ellenfél megtanulta kijátszani a rendszerét.
A geopolitikai háttér sem mellékes. Csicsmann László szerint az AI-hadviselés összefügg az amerikai–kínai technológiai versennyel, a félvezetőgyártással, a szuperkomputerek exportjával, az egyetemi vízumkorlátozásokkal és a globális dél technológiai orientációjával is. A kérdés már nem csak az, kié a legjobb algoritmus, hanem az is, ki fér hozzá a chipekhez, az adatközpontokhoz, a műholdas információkhoz és a katonai integrációhoz.
A jövő háborúiban ezért az adatközpontok, kommunikációs infrastruktúrák és technológiai csomópontok is elsődleges célponttá válhatnak. A hadviselés nem válik tisztán digitálissá, de az adat és az infrastruktúra egyre inkább ugyanúgy stratégiai célpont lesz, mint korábban egy híd, repülőtér vagy katonai bázis.
Részletek a beszélgetés tartalmából:
- Hogyan jelenik meg a mesterséges intelligencia az amerikai haditechnológiában? (00:32)
- Milyen adatokból dolgozik egy katonai AI-rendszer? (02:11)
- Mennyire gyorsítja fel az AI a katonai döntéshozatalt? (06:11)
- Miért nehéz az asszimetrikus hadviselés? (07:09)
- Nem lehet pusztán levegőből és AI-vezérelt csapásokkal háborút nyerni (11:10)
- Az autonóm fegyverrendszerek veszélyei (13:35)
- Az adatközpontok és digitális infrastruktúrák stratégiai célponttá válnak (19:46)
- Miben lehet sikeres az AI a rakétaelhárító rendszerekben? (23:19)
- Meddig húzódhat el a közel-keleti konfliktus? (32:16)
A korábbi podcastjeinket itt hallgathatják meg.
Vitézy Dávid mindig is kételkedett a balatoni körvasútban – közben kettészakad a tó, és elmaradnak az egyeztetések
