Egyre többen tekernek munkába vidéken és Budapesten is – derült ki a Magyar Kerékpárosklub felméréséből. Sokan nem csupán sportolási céllal, hanem közlekedési eszközként használják a biciklit: a vidéken élők 24 százaléka teker napi rendszerességgel, ugyanakkor Budapesten ez a szám csak 7 százalék.
A kerékpárosok közel harmada használja biciklijét arra, hogy eljusson a munkahelyére, és várhatóan ez a következő években még inkább nőni fog a kerékpárosklub szerint, hiszen a 20 év alatti generációban még népszerűbb ez a közlekedési eszköz.
Divattal a biciklizésért?
Ezek a számok azonban lehetnének ennél nagyobbak is, ha még kényelmesebbé válhatna a mindennapi munkába járás. A hazai divattrendek úgy tűnik már elindultak ezen az úton, ugyanis vannak a biciklisek között, akik nem szeretnének átöltözni, vagy nincs is erre lehetőségük, ezért ők inkább keresnek olyan ruházatot – nyilván elsősorban inkább a nők –, amiben kényelmesen kerekezhetnek, és ugyanakkor jól öltözötten érkezhetnek meg a munkahelyükre.
„Kimondottan city bike stílusban – vagyis kényelmes és ugyanakkor casual – egyelőre kevés hazai ruhamárka létezik, sokkal jobban állunk táskákból, vagy egyéb kiegészítőből” – véli Vári Zsófia, a WAMP ügyvezetője, aki szerint inkább jellemző, hogy egy-egy tervező a saját kollekciójába belecsempész olyan darabokat, amit a városi biciklisek is jól tudnak használni.
Kényelmesebbé tennék a kerekezést
Bojti Szilvi, a White Lemon – Smartwear for Women tervezője tavaly kezdett el női ruhákat tervezni. „Olyan ruhákat szerettem volna kitalálni, amik kényelmesek, praktikusak, és a nőiességet is sejtetik” – fogalmazott a tervező, akinek az utóbbi időben egyre több bringás vásárlója lett.
A Magyar Kerékpárosklub kutatásának összegzésében az a konklúzió szerepel, hogy ha sikerül még vonzóbbá és kényelmesebbé tenni a biciklizést akár kétkerekes nagyhatalommá is válhatunk Európában, amire úgy tűnik, a hazai divat már felkészült.