BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra virágzik a turizmus Belgiumban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Belgium turizmusa a 2016 márciusában elkövetett brüsszeli merényleteket követő jelentős visszaesés után az év végéig visszatérhet a 2015-ben regisztrált, jó eredményeket mutató értékekhez – közölte Kris Peeters belga gazdasági miniszter.

A Le Soir belga napilap szerdai beszámolója szerint Kris Peeters elmondta, az előző év azonos időszakához képest 2017 első felében Belgium egészében a hotelfoglalások aránya 10,1 százalékkal emelkedett.

Rodolphe Van Weyenbergh, a brüsszeli szállodaszövetség főtitkárának tájékoztatása szerint a vizsgált időszakban a fővárosi hotelfoglalások száma 18,4 százalékkal, a forgalom közel 30 százalékkal emelkedett. Ha az érdeklődés nem változik, a szállodák kihasználtsága a 70 százalékot is elérheti az év végéig, amely megközelíti a terrortámadásokat megelőző időszakot – hangsúlyozta.

Kris Peeters belga gazdasági miniszter(Fotó: AFP)

A beszámoló szerint Thierry Neyens, a szállodások és vendéglátósok szövetségének (Horeca) vallóniai elnöke elmondta, a vendégéjszakák száma Belgium francia nyelvű, déli tartományában is emelkedett. A szállodák az év első felében 5,4 százalékkal több foglalást regisztráltak, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Ez mások mellett annak az eredménye, hogy a vendéglátók, az amúgy is alacsonynak mondható nyereségüket, az árak csökkentésére fordították. A szektor felépülését a túl magas munkáltatói díjak is hátráltatják – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.