BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több évnyi hátrányban vagyunk a NATO-val szemben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jelenlegi fizetések jók a Magyar Honvédségnél, de néhány esetben még elmaradnak a civil világban megszokottól – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Szabó Antal biztonságpolitikai szakértő.

Szabó Antal biztonságpolitikai szakértő a Magyar Hírlapnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a korábbi bejelentések szerint 2015 júliusától négy év alatt több lépésben 50 százalékkal emelik a katonák illetményét. Erre szükség is volt, tette hozzá, mert sokan a lényegesen több fizetésért szereltek le és mentek át a civil szférába.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meglátogatja a Voruban állomásozó magyar katonai kontingenst Észtországban.
Forrás: MTI

Szabó Antal emlékeztetett arra is, hogy Simicskó István szakminiszter korábban bejelentette: történelmi jelentőségű fejlesztés kezdődött a honvédségnél, és ebben nagy lépés az idei évre tervezett 428 milliárd forintos költségvetés. A cél az, hogy 2024-2026 környékére az ország elérje a NATO által minden tagállamtól elvárt szintet, vagyis a honvédelmi költségvetés tegye ki a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.