Már az őszre készülődik a 4iG
Közzétette idei első negyedéves időközi vezetőségi beszámolóját a 4iG. Ebből kitűnik, hogy 2018 első negyedévében a csoport IFRS szerinti konszolidált árbevétele 3,1 milliárd forint volt, ami 16 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában elértnél. A visszaesés részben a Microsofttal kötött partnerség megszűnésének egyik következménye. A vállalatcsoport üzleti eredménye (EBITDA) 26,5 millió forint volt, ami 44,7 százalékkal marad el a tavalyi első negyedévétől. A 4iG továbbra is konzervatív devizapolitikát folytat, gyártói importfizetési kötelezettségét, valamint a nagyobb devizás vevői követeléseit határidős devizatranzakciókkal fedezi. A költséghatékony gazdálkodásra áttérve, egyes projektszerű tevékenységeknél a szakmai részfeladatokat már alvállalkozókkal, szolgáltatásként végeztetik, ennélfogva közel 6 százalékos létszámcsökkenés volt a vállalatcsoportnál. A dolgozói létszám a tavaly márciusi 392-ről 369-re csökkent. A kulcsfontosságú szakmai kompetenciák esetében azonban továbbra is a saját szakemberállományukra támaszkodnak.
A cégcsoport folyamatosan kiemelt figyelmet fordít a kutatás-fejlesztési
tevékenységre, a 2017-ben megkezdett Nemzeti innovációs onkogenomikai és precíziós onkoterápiás program, a MEHASCAN5D univerzális minőség-ellenőrző megoldások kidolgozása jármű- és gépipari technológiák számára és az UAV-eszközök felderítésére alkalmas komplex szenzorrendszer kifejlesztése című projekt szakmai végrehajtása az idén folytatódik. Bár a 4iG-részvények idei első negyedéves, 2152 forintos tőzsdei átlagára 23,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel ezelőttinél, mire a beszámoló napvilágot látott, szinte kilőtt az árfolyam. Április végén nagy forgalommal 3000 forint fölé emelkedett a kurzus, s ugyan volt egy korrekció május elején, ám 2600 forint közelében fordult a kocka, és ismét 3000 forint fölé tornászta magát a részvény, s meg is ragadt ezeken a szinteken. A múlt hét második felében már stabilan 3300 forint felett teljesített.
Hogy mit áraz a piac? A gyenge első negyedév nem különösebben meglepő a 4iG esetében. Az első fél év rendre szezonálisan halovány. Ráadásul félúton tart a társaság 600 millió forintos EBITDA-javulást megcélzó megtakarítási programja, ami elsősorban nem a létszámot érinti. Továbbá 3,5 milliárd értékű nagy közbeszerzési projektek vannak folyamatban a cégcsoportnál. Igaz, az uniós projektek esetében a magas szerződésállomány nem jelenti automatikusan, hogy a pénz azonnal megjelenik az árbevételben, a tapasztalatok szerint ezeknek másfél-két évvel késleltetett az eredményhatásuk. Tavaly 674 millió forint uniós forrást tudott lehívni a 4iG, és idén is hasonló nagyságrend a terv. Könnyen lehet, hogy a piac már az erős őszt árazza.


