Még mindig súlyos anomáliákat lehet tapasztalni a végrehajtások területén
Számos jogszabályi változás történt a végrehajtások átláthatóbbá, gördülékenyebbé tétele érdekében. Javult a helyzet?
Áhel Elemér: Valóban érzékelhető javulás, de többféleképpen értelmezhető jogszabályok is megmaradtak.
Mire gondol?
Á. E.: A végrehajtók között a mai napig vannak olyanok, akik akár tudatosan megtéveszthetik ügyfeleiket, a jogszabályalkotók szándékától eltérően értelmezik a rendelkezéseket, mert az emberek 95 százaléka nincs tisztában a végrehajtási törvénnyel. A végrehajtók munkadíja is kifogásolható, hiszen az ügyek nagy részében ez nyolc százalék, ami azt jelenti, hogy egy 30 milliós ügyben 2,4 millió forint, amiért sok esetben csupán öt-hat levelet kell írniuk.
Tóth András: Számtalan esetben az is disznóság, hogy a végrehajtási díjjegyzékben akkor is a teljes összegre vetített munkadíjat tüntetik fel, ha közben az ügyfél megegyezett a hitelezőjével, tartozása egy részét visszafizette.
Mit tehet az ügyfél?
Á. E.: Védekezik, kifogásokat nyújt be a bíróságokon.
És?
Á. E.: Évek múltán visszakaphatja a jogszerűtlenül beszedett pénzeket.
A végrehajtási díjjegyzék mennyire áttekinthető?
Á. E.: Semennyire. Ha egy ügyben van öt adós, akkor arra is van példa, hogy a végrehajtó a munkadíján felüli jutalékát mind az öt személlyel külön-külön megfizetteti. De arra is, hogy mind az öt levélben más-más összeg szerepel, s ha összehasonlítjuk ezeket, köszönő viszonyban sincsenek egymással. A helyzetet csak tovább rontja, hogy nemritkán egy-egy ügyben több végrehajtó is részt vesz. Na, ekkor ember legyen a talpán, aki ezt a katyvaszt kibogozza. Mindegyik kéri a pénzét, és az ingatlant addig nem engedi el, amíg az általa „kiszámolt” összeget meg nem kapja.
Milyen lehetősége marad az ügyfélnek?
Á. E.: Tizenötezer forintos díjért megkifogásolhatja az eljárást, s a bíróság dönt az ügyében.
Azt hallottam, hogy a bíróságok egyes esetekben nagyon lassan dolgoznak. Igaz ez?
Á. E.: Maradjunk annyiban, hogy ezt nem cáfolom, igaz, szép számmal vannak pozitív ellenpéldák is.
A végrehajtóknak nem kötelességük tájékoztatni az ügyfelet
a jogorvoslati lehetőségekről?
Á. E.: Az lenne. Az egyik ügyfelünk ingatlanja árverésre került, szerintünk jogtalanul. A végrehajtó levelében szerepelt, hogy az ügyfél fellebbezhet. Másnap bíróságon ezt meg is tettük, megtámadtuk az eljárást, mire a végrehajtó azt mondta: véletlenül került bele, hogy az ügyfél fellebbezhet. Véletlenül! Érti?
T. A.: Itt már kilakoltatás előtt voltunk. Megjártuk a rendőrséget, voltunk a jegyzőnél, hogy birtokvédelmet kérjünk. Sajnos eredménytelenül. Átmentünk a bíróságra, ahol azt mondták, adjuk be sürgősséggel a kifogásunkat. Beadtuk, határozat semmi. Másnap újra bementünk, mert az ügyfél az öngyilkosság szélén volt. Mondták, adjuk be sürgősségivel. Benyújtottuk újra, így ez lett a „sürgősségi sürgősségije”, s így értünk el végül eredményt.
A végrehajtókkal miről lehet megegyezni?
T. A.: Kizárólag a részletfizetésről, azt is maximum egy évre. Súlyos probléma azonban, hogy sokukat soha, sehogy nem lehet elérni.
Elektronikus levélben sem?
Á. E.: Az e-mailjüket vagy nem nézik, vagy nem fogadják el hiteles kommunikációs csatornának, de válasz szinte soha nem érkezik tőlük. Faxuk van, ami a 21. században kicsit morbid. A szakmai kamara árverési oldala pedig kezelhetetlen, és ezt maguk a végrehajtók is elismerik.
Ma már nincs hagyományos árverés, csak online lehet licitálni. Mennyire lett tiszta a helyzet?
Á. E.: A jogalkotó részéről ez egy kiváló döntés volt a mutyik megakadályozása érdekében. Csakhogy egyes végrehajtók esetében az ember arra gondol, hogy már-már olyan furmányosok, amire a jogalkotó sem gondolhatott: előfordul, hogy a meghirdetett elit villa adatlapjára egy kevésbé felkapott kerület vagy városrész lelakott ingatlanjának a képét teszik. Így kevés licitáló vevő akad.
T. A.: Az árverési oldal áttekinthetetlen, „megkavart” és lassú. A honlapon előfordult már, hogy egy szám vagy betű – valami különleges véletlen folytán – nem stimmelt, el lett ütve, így esélytelen volt megtalálni. Ennek ellenére, egy vevővel, érvényes lett az árverés. Az ügyfél, a jogi képviselő nem, csak a végrehajtó találja meg, vagy aki tudja, mit kell keresni.
Á. E.: Ez a hitelezőnek is rossz, mert azt látja, hogy a kutyát sem érdekli az adott ingatlan. Ráadásul a végén nagy valószínűséggel jóval alacsonyabb összegért talál gazdára, így a hitelező még futhat a pénz után, az adósnak pedig magasabb tartozása marad. Arra is volt példa, hogy az érdeklődő előzetesen regisztrált, s amikor elindult az árverés, akkor nem tudott belépni az oldalra. A végrehajtót felhívtuk – valamilyen csoda folytán sikerült –, s jeleztük a problémát. Ez esetben neki kötelessége befogadni az ajánlatot, de erre nem került sor, lement az árverés egy vevővel – és ötven százalékkal kevesebbért kelt el az ingatlan, mint amit az ügyfelünk ajánlott volna. Elmentünk a bíróságra, ahol azt mondták: van ilyen, technikai hiba.
Az adósok jövedelméből a tartozás levonása rendben zajlik?
T. A.: Dehogy! A végrehajtók közül egyesek a munkáltatónál letiltatják az érintett bérének 33 százalékát, majd amikor megérkezik az adós fizetése saját bankszámlájára, onnan leemelik a maradék összeget vagy annak döntő részét. Azt mondják: az már nem bér, hanem megtakarítás, szabad készpénz az illető számláján. Sőt, van rá példa, hogy a gyerektartást, a gyest, gyedet is viszik.
Egy tartozás esetében nemcsak
a hitel biztosítékaként felajánlott vagyon számít fedezetnek, hanem az adós teljes vagyona. Jó ez
a szabály?
T. A.: Nem, így ugyanis a kockázatot szinte csak az ügyfél vállalja. Sem a kölcsönszerződésben, sem az azt megerősítő közokiratban nem szerepel, hogy baj esetén a végrehajtási törvény lesz hatályos, ami az adós teljes vagyonát érinti.
Á. E.: Így kerülhet sor arra, hogy egy ingatlanhitel bebukása esetén a hitelező viszi az autót és az egyéb ingóságot is. Jó lenne, ha erről a bank és/vagy a közjegyző is tájékoztatná az ügyfeleket.
T. A.: Az is anomália, hogy a kezes vagyona az adóssal együtt végrehajtható, s a végrehajtó először nem csak az adósnál néz körül, hogy mit tud behajtani. Nincs sorrendiség.
Hogyan nő a tartozás összege
a végrehajtás ideje alatt?
Á. E.: Háromévente – ha nem is minden esetben – a maradék tartozás vagy a tőketartozás megduplázódik, ez egy ördögi kör. Így lehet egy négy évvel ezelőtti végrehajtásban elindított 36 milliós hitelnek 115 millió forint az összege. Öt élet kevés a rendezéséhez, hiszen ha az ingatlant elárverezik, mondjuk 25 millióért, akkor is élete végéig megmarad az adós cirka 90 milliós tartozása. Sőt, ez ismételten hatványozódik.
Hány fizetési meghagyás volt tavaly Magyarországon? Milyen jogorvoslati lehetőség van ezek esetében, és mire érdemes figyelni?
Á. E.: Legalább nyolcszázezer ilyen eljárás volt, és az érintetteknek csak 6-7 százaléka mondott ellent, mert az emberek nem tudják, hogy erre lehetőségük van. A dokumentumban csak „elrejtve” szerepel, hol és hogyan lehet ellentmondani, az viszont nincs benne, hogy ha ezt nem teszi meg az ügyfél, a határozat jogerőre emelkedik. Így ha például én önnel szemben fizetési meghagyást nyújtok be, és ön ezt mosolyogva a kukába dobja, mondván, hogy ez valami vicc, akkor az 15 nap múlva jogerőre emelkedik, s csak bíróságon tudja igazolni, hogy nem volt jogcímem a követelésre, és a pénzét is, amit addig már elvitt a végrehajtó, csak így tudja visszaszerezni. A közjegyzőnek nem kötelessége ellenőrizni a követelés jogalapját.
Hogyan lesz pár tízezer forintos tartozásból több százezres adósság?
T. A.: A hitelező vagy a szolgáltató rögzíti az illető tartozását, felszólítja, majd ha nem fizet az ügyfél, akkor két-három év múlva – csomagban – eladja a követelését egy faktorcégnek. Így az például 30-40 millió forintért megveszi az 1,5 milliárdos kintlevőséget. Néhány év múlva küld egy fizetési meghagyást, de a tartozás akkorra már a sokszorosára hízott.
Mi lehetne a megoldás?
T. A.: Jogszabállyal kellene határt szabni, s azt mondani: a hatvanadik napot követően ne nőhessen tovább az ügyfél kamattartozása, hanem álljon le a „számláló” mind a hitelező, mind a faktorcég részéről, hiszen az összeg felduzzadásához az ügyfélnek már semmi köze.
A végrehajtások kapcsán azért azt ugye nem akarják mondani, hogy semmi nem működik megfelelően és minden ügyfél áldozat, illetve, hogy minden végrehajtó maga az ördög?
Á. E.: Azt nem, de azt igen, hogy a jogorvoslat lehetőségétől senkit nem lenne szabad megfosztani, és nem szabadna az adósokat bűnözőkként kezelni!
