BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötmilliárd forintot jut munkásszállók építésére, felújítására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására – hangsúlyozta a Magyar Idők pénteki számában Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

A program legújabb kiírásában ötmilliárd forintra lehet pályázni, az igények benyújtására március közepéig van lehetőség.

A mobilitás elősegítését célzó kormányzati programban a települések mindössze húsz százalékos önerővel alakíthatnak ki megfelelő szállásokat.

A munkavállalók mobilitásának elősegítése érdekében a munkásszállók építésére, felújítására kiírt programban további könnyítéséket tett a kormány – nyilatkozta a lapnak Bodó.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2017 májusa óta a programot immár harmadik alkalommal írták ki, a feltételek most tovább egyszerűsödtek.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezúton is elősegítse, növelve ezzel a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben.

Fotó: MTI / Kovács Sándor

Bodó Sándor a módosítások közül kiemelte, a korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerőre van szükség a támogatást igénylőinek, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza, illetve továbbra is 100 százalékos előleg adható. Kiszélesítette a kormány a jogosultak körét is. Míg korábban csak helyi önkormányzat és önkormányzati társulás vehetett részt a programban, addig most már az ezek 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságok számára is.

Jelentős könnyítés, hogy a hatósági szerződés megkötését követően a korábbi három helyett négy hónap áll rendelkezésre a beruházás megkezdésére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.