Magyar gazdaság

Támogatást kap közfeladataira a Mohosz

A csaknem félmillió taggal rendelkező szövetség erre az évre 2,04 milliárd forint bevétellel és 1,91 milliárd forint kiadással számol.

Az erre az évre tervezett 871,3 millió forintot jócskán meghaladva október végéig 980,7 millió forint folyt be az állami horgászjegyet és a fogási naplót egyesítő egységes állami horgászokmány díjából – derül ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) honlapjáról. A csaknem félmillió taggal rendelkező szövetség erre az évre 2,04 milliárd forint bevétellel és 1,91 milliárd forint kiadással számol.

A Mohosszal stratégiai partnerségi megállapodást és közfeladat-ellátási szerződést kötött az Agrárminisztérium. A közfeladatok finanszírozására megteremtették a jogszabályi kereteket is

– jelentette ki Nagy István agrárminiszter a horgászszövetség közgyűlésén. Az már egy februári kormányhatározatban szerepelt, hogy a horgászjegyet és fogási naplót egyesítő okmány kibocsátásáért fizetendő díj egésze a szövetség bevétele 2019. január 1-jétől, a pénzt az Országos horgászati hálózati programra, az őshonos halállomány védelmére és fejlesztésére, valamint horgászatra és horgászturisztikára kell fordítania. A kormány eddig 368 millió forinttal támogatta a halászati őrök munkáját, a pénzből eszközöket és egyenruhát vettek. A beszerzések folytatódnak, a miniszter ígérete szerint a terület reális igényeit a jövőben is kielégítik.

Fotó: AFP

Nagy István közölte, hogy az agrártárca számára prioritás az együttműködés a szakmai szervezetekkel. A Mohosz kiemelt társadalmi szervezetként egyes igazgatási és koordinációs feladatokat is ellát, haszonbérlőként pedig az állami tulajdonú természetes vizek döntő részének halgazdálkodási hasznosítója.

Január 1-jétől új, műanyag horgászkártya váltja fel a jelenlegi, papírból készült igazolványt, a miniszter közlése szerint a Mohosz ezzel is csökkenti a területen a bürokráciát. A kártyához baleset-biztosítás is jár. Nagy István elmondta, hogy a horgászok 98 százaléka egyetért az új kártya bevezetésével.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

horgászat Nagy István Mohosz
Kapcsolódó cikkek