A miniszterelnök évértékelőjén bejelentett családtámogatásokról újabb részletek derültek ki. A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, a legfeljebb tízmillió forintos kamatmentes hitelt, és nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük – ismertette Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ha azonban valamelyiküknek született már gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie. Tehát ha egy negyven év alatti, elvált, gyermekes nő újra férjhez megy egy első házasságát kötő férfihez, akkor jogosultak a támogatásra. Az özvegység nem számít korábbi házasságnak, akinek meghalt a társa, az a támogatás szempontjából első házasnak számít. Szintén újdonság, hogy a korábban bejelentett, 18–40 év közötti életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjükre nem. A támogatás további feltétele a legalább hároméves munka- vagy felsőoktatási jogviszony.
Otthonteremtés terén júliustól ugyanolyan összegű kedvezményes kamattámogatású hitelt igényelhetnek a gyermekes családok, ha használt lakást vásárolnak, mint ha újat vennének. Így a két gyermeket nevelő vagy vállaló családok bármilyen lakás vásárlásához tízmillió, a három- vagy többgyermekesek pedig 15 millió forint kamattámogatott hitelt tudnak felvenni a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) mellé. Ez azt jelenti, hogy 25 éves futamidővel számolva 48 ezer, illetve 72 ezer forint lesz a havi törlesztőrészlet. Előtörlesztésre is van lehetőség, és arra is, hogy ne a teljes összeget vegye fel a család. A kedvezményes hiteleket a bankfiókokban lehet majd kérni a CSOK igénylésekor. Július 1-jétől eltörlik a használt ingatlanok CSOK-os vásárlásánál a 35 millió forintos értékhatárt is. Arra is felhívta a figyelmet az államtitkár, hogy a CSOK bővítése és az ehhez kapcsolódó új lehetőségek az egyszülős családok számára is hozzáférhetők lesznek.
Hitelkiváltásra felhasználható?
Óriási segítség lehet a tízmillió forintos életkezdési támogatás és a jelzáloghitel-tartozás elengedése azoknak, akiknek problémát okozhat a meglévő lakáshitelük visszafizetése – közölte a Bank360.hu. A szakportál szerint, legyen szó akár változó, akár fix kamatozású jelzáloghitelről, amelyet már felvettek, érdemes megfontolni a meglévő, tízmillió forintos vagy ennél kisebb hitelösszegű jelzálogkölcsön végtörlesztését. Ha a teljes tartozást rendezni tudja a család a fiatal házasok kamatmentes támogatásából, máris tehermentesítik a fedezetként felajánlott ingatlant, a jelenlegi ismeretek szerint ugyanis nincs ingatlanfedezethez kötve az állam által felajánlott kölcsön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.