BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsvonaton ül a jegyértékesítés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt hatéves periódusban 2018-ban tetőzött a jegyvásárlás, belföldön hetvenmillió darabnál is több jegyet adott el tavaly a MÁV.

Sokéves csúcsot döntött a vasúti közlekedés: a MÁV 2018-ban átlépte a 70 milliós darabszámot az eladott belföldi jegyek kategóriájában – derült ki az állami tulajdonú társaság Világgazdaságnak megküldött adataiból. Ezenkívül a becslések szerint csaknem 790 ezer nemzetközi utazási engedélyt is értékesítettek, így a tavalyi összes jegyeladás megközelítette a 72 millió darabot. A statisztika értelmezésekor fontos tisztában lenni azzal, hogy a megvásárolt jegyek száma nem azonos a MÁV szolgáltatását igénybe vevő utazóközönség számával, tehát nem annyi ember utazott vasúton, mint ahány jegyet értékesítettek. Ez ugyanis egy összesítő adat, amely tartalmazza például a bérleteket és a pót- és helyjegyeket is. Nem foglalja magában azok jegyeit, akik a vonatkozó jogszabály alapján díjmentesen utaznak – 65 év felettiek, hat év alattiak, határon túli magyarok, díjmentesen utazó diákcsoport stb. –, és a gyűjtés a főváros közigazgatási határain belül Budapest-bérlettel közlekedőket sem veszi figyelembe.

Az mégis kijelenthető, hogy a jegyeladások és az utasszám között szoros összefüggés van, az előbbi növekvő trendje az utóbbi bővülésére is enged következtetni. A pozitív tendencia egyértelműen kiderül az elmúlt hat év kimutatásait vizsgálva: 2017-ről 2018-ra csaknem négymillióval ugrott meg a MÁV által eladott jegyek száma, a belföldi értékesítés 2018-ban lépte át először a hetvenmilliós küszöböt.

A kedvező folyamat egyik katalizátora a vasúti infrastruktúra fejlesztése, amelyen a társaság három fókuszt szem előtt tartva dolgozik: a járműpark megújítása, a vasútipálya-felújítások, valamint az állomásfejlesztési program. A járműpark korszerűsítését 2012 óta végzik, tavaly nyárig 670 személykocsit újítottak fel, másik 90 legyártását pedig megrendelték. A vonalak modernizálására mintegy ezermilliárd forint áll rendelkezésre a 2014–2020-as uniós finanszírozási ciklusban. A beruházások hasznosulása jól mérhető a székesfehérvári vagy az esztergomi projektek sikerén.

Megújuló vonalak

Hétfőn kezdődött meg a Budapest–Hatvan vasútvonal Pécel és Aszód közötti szakaszának felújítása, amely várhatóan decemberig tart. Az összesen 25 épületet érintő állomásfejlesztési program 2013-ban indult, szintén uniós támogatással. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.