A hosszú hétvégén egy átlagos foglalás 50 ezer forintba kerül, és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek típusát illetően pedig a wellness a legnépszerűbb. A Szallas.hu elemzése szerint ilyenkor a belföldi turizmus kétszeresére nő. Az üdülések átlagos értéke 62 ezer forint, minden ötödiket SZÉP-kártyával tervezik fizetni a vendégek. Legtöbbjüket, az utazók 21,7 százalékát az apartmanok, 20,5 százalékát a négycsillagos, 18,9 százalékát pedig a háromcsillagos hotelek fogadják. A foglalások kétharmada ezek valamelyikébe szól. Jellemzően két éjszakára szállnak meg a kikapcsolódni vágyók.
A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat, de akik Szeged, Gyula és Hévíz felé veszik az irányt a hosszú hétvégén, szintén tumultussal kalkulálhatnak az utakon. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és Debrecen került fel. „A foglalások zöme belföldre szól, a külföldre indulók jellemzően Lengyelországba vagy Csehországba látogatnak” – ismertette a részleteket Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere. A cég adatai szerint hazánk nevezetes látnivalói közül a miskolctapolcai barlangfürdő, a Festetics-kastély és az egri vár a legvonzóbb.
Az ünnepi hosszú hétvégére programokkal is készülnek a szálláshelyek: jellemzően vetélkedőkkel, népi ügyességi játékkal, túrával csalogatják a vendégeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.