Magyar gazdaság

Ismét felvirradt a házgyárak kora

Szinte teljesen eltűnt a könnyűszerkezetes technológiával szembeni kezdeti megrendelői bizalmatlanság.

Egyre többen döntenek személyes tapasztalatok alapján, ismerősök ajánlására a készházépítés mellett – mondja Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke. Az elmúlt 20-22 évben körülbelül 35 ezer készházat vásároltak és építettek fel Magyarországon, a pontos méretre gyártott, gyorsan felépíthető, modern, energiatakarékos épületek iránti kereslet a 85 százalékos visszaesést hozó 2008-as válság után először 2016-ban pörgött fel, de akkor rendkívüli mértékben, csaknem a háromszorosára. Ennek következtében 2017-2018-ra telítődött a kapacitás, viszont az egy- és kétlakásos épített épületek piacán 15 százalék körüli részarányt ért el a könnyűszerkezetes szakma az ezredforduló előtti

3 százalékhoz képest. A mostani forgalomnövekedés nagyon alacsony bázisról indult – teszi hozzá Kárpáti József –, a válság csúcspontján évente csupán 130-150 készház épült.

Mindenekelőtt Nyugat-Magyarországon, és különösen a Balaton környékén kedvelik a készházakat a megrendelők, és átlagon felüli a népszerűségük Budapest teljes agglomerációjában, Váctól, Piliscsabán és Nagykovácsin át Szigethalomig. Kárpáti József tájékoztatása szerint az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának cégei a teljes magyarországi megrendelésállomány felét teljesítik, egy átlagos évben ezer-ezer házat adnak át kulcsrakészen. Nem a gyártói, hanem a kivitelezői kapacitás szűkössége szab határokat a piaci terjeszkedésnek és a hagyományos építési technológiákkal szemben a részesedés további növelésének – tudtuk meg. 2017-ről 2018-ra a gyártók és a forgalmazók még körülbelül 30 százalékos növekedéssel számolhattak, de csak azért nem többel, mert nem volt kivitelező. A készházgyártó és -építő cégek egy része fejlesztésekbe kezdett, így létrejött egy nagy kapacitású vállalat is, ahol megfelelő szervezettséggel évente több mint 200 családi házat is tudnának gyártani, de nem találnak hozzá elég szakembert. Ez Európa számos más országában is probléma, ezért a faépítészetben, a készházgyártásban is megjelentek az autóiparban már jól ismert robotok. Az üzemekben nagyobb mértékűvé válik az előregyártás, már nemcsak falakat készítenek nyílászáróval, gépészettel, külső színes vakolattal, hanem komplett házrészeket, helyiségeket, így csökkentve a szakipari munkások hiányát.

A négyzetméterár az állandó beszállítói áremelkedés és a bérnövekedés miatt folyamatosan emelkedik. Egy 100 négyzetméteres, földszintes ház kivitelezését sztenderd kivitelben, sztenderd felszereléssel és műszaki tartalommal, átlagosan bruttó 300-330 ezer forint négyzetméteráron vállalják. Egy fokozott hőszigetelésű, hőszivattyúval, megújuló energiaforrással – például napelemmel, hővisszanyerős szellőztetéssel – ellátott, igényesebb épület, némi okosvezérléssel felszerelve viszont már jóval meghaladja a bruttó 420-450 ezer forintos négyzetméterárat.

A készház-technológia piacán van igény a szerényebb műszaki tartalmú, minél olcsóbb kivitelezésű, olcsón üzemeltethető házakra és az igényesebb, prémiumkategóriás, több száz négyzetméteres épületekre is.

A gyorsan és az előregyártott elemek miatt költséghatékonyan kivitelezhető készházak iránti fokozott keresletet nemcsak a hanem a hiányzó lakások pótlása, a kedvezőbbé váló hitelezés és a megugró lakásárak is növelték. Éppen az ingatlanpiacról kiárazódó fiatalokat veszi célba a sorozatgyártásra kész, acélszerkezetes házak építési rendszere is, amelynek prototípusát a napokban mutatták be. A Horizont Global Kft. a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karával, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karával, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum közreműködésével fejlesztette ki – vagy tovább – a világszerte elterjedt könnyűszerkezetes építési rendszert. Az innováció lényege – leegyszerűsítve – az, hogy a lehető legkisebb elemekre szabdalva legyártott elemeket a helyszínen bárki könnyedén fel tudja építeni. Ezzel jelentős munkaerőköltséget lehet megtakarítani, hiszen csak egy-egy szakképzett irányító kell a munkálatokhoz, és az emelőgépek költsége is megtakarítható. Az előregyártott elemekből felépíthető úgynevezett fészekházak összeszerelésére azonban nem tud mindenki maga vállalkozni, és a villany-, víz- és fűtésszerelőt sem lehet kihagyni az építkezésből.

Az építési költségeket nehéz megbecsülni, előre tervezni, mert kevés a szakmunkás, és még kevesebb a hatékonyan dolgozó szakember. Piaci szereplőktől származó információk szerint a napi bérek a korábbi 15-20 ezer forintról 30-35 ezer forintra emelkedtek, ennyiért lehet ma egy a kivitelezéshez értő szakmunkást szerződtetni.

Modern falvak

A könnyűszerkezetes technológia a Modern falvak programban jó alternatíva lehet a telepszerű építkezésekhez, mivel gyors és hatékony munkát tesz lehetővé – fejtette ki a Világgazdaság érdeklődésére Koji László, az ÉVOSZ elnöke a fé­szekházrendszer bemutatóján. Mint hangsúlyozta, ma Magyarországon 200 ezer olyan bontásra érett, lakhatatlan épület van, amelynek a felújítására vállalkozni nem gazdaságos. Ezek kiváltását – nagy mennyiségben, rövid idő alatt – érdemes lenne az új program keretében, szervezetten, készházakkal megvalósítani.

 

készház
Ezek is érdekelhetik