BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól halad az agrártámogatás-védő aláírásgyűjtés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Teljes mellszélességgel támogatja az agrártárca a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által indított aláírásgyűjtést az uniós agrárforrások szintjének megőrzéséért – ennek érdekében egy országjárás is kezdődik, mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. 

A miniszter kiemelte, hogy az Európai Bizottság 2020 után, számottevően csökkentené a Közös Agrárpolitika (KAP) költségvetését.

A szűkebb forrásokkal többek között meggátolnák az ágazat fejlődését, nehéz helyzetbe kerülhet a vidéken élők megélhetése is.

Ez teljesen elfogadhatatlan, mivel nemcsak az ágazat, hanem az egész ország jövőjét hátrányos érinti. Ezért arra buzdít minden magyar állampolgárt, hogy akár online, a www.peticioamagyargazdakert.hu oldalon, akár a falugazdászoknál vagy a megyei igazgatóságokon elérhető íveken, támogassák aláírásukkal a kezdeményezést – tette hozzá.

Fotó: MTI / Varga György

Hétfő estig 10161-en csatlakoztak ahhoz a petícióhoz, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) indított az uniós közös agrárpolitika forrásainak megőrzéséért

– jelentette be Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

A támogatáscsökkenés a magyar gazdákat különösen hátrányosan érintené, mivel fejlesztési források nélkül versenyhátrányba kerülnének.

Ha a növekvő kötelezettségek mellett vonnák el a forrásokat, az európai agrártermelők költségeik növekedését vélhetően az árakban érvényesítenék, illetve nagyobb arányban jelennének meg az uniós piacon a jóval lazább élelmiszerbiztonsági előírások mellett előállított harmadik országbeli élelmiszerek – fejtette ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.