A falusi családi otthonteremtési program (CSOK) részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés – nyilatkozta Gyopáros Alpár kormánybiztos az Origónak. A Miniszterelnökségen belül működő magyar falu kormánybiztosság vezetője szerint a cél a lehető legszélesebb körben elérhetővé tenni a falusi CSOK-ot, ugyanakkor kizárni a visszaéléseket. Becslések szerint a falusi CSOK-kal 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz.
Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a Magyar falu program soha nem látott léptékű támogatásokat irányoz elő a kistelepülések számára.
A kedvezményezetti kört a népességszám határozza meg, a felső határ 5000 lakos. A fenti számítás alapján a települések 90 százaléka – csaknem 2900 – része a Magyar falu programnak. A programot az is indokolja, hogy az érintett települések nagy részén csökken a népesség.
A Magyar falu program a vidéki élet valamennyi területét érinti. Az alapkoncepciót tavaly ősszel fogadta el a kormány, majd decemberben hozott határozatot a vidéki úthálózat 50 milliárdos felújításáról, a helyi életminőséget javító, 18 célterületet magában foglaló, 75 milliárd forint értékű támogatási csomagról – emlékeztetett a kormánybiztos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.