Magyar gazdaság

A befektetők szeretik a kelet-közép-európai régiót

A befektetett tőke értéke 2017-hez képest Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Ukrajnában és Oroszországban is nőtt.

Közép- és Kelet-Európa globális összehasonlításban is vonzó befektetési területnek számít, Magyarország a tranzakciók értékét tekintve sikeres évet zárt tavaly – derül ki a Mazars csütörtökön ismertetett befektetési beszámolójából.

A jelentés szerint a közép- és kelet-európai MA-piac (Mergers and Acquisition, vállalati összeolvadások és felvásárlások) 2018-ban elérte a 46,925 milliárd eurót.

Fotó: Shutterstock

A befektetett tőke értéke 2017-hez képest Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Ukrajnában, Oroszországban és az adriai térség államaiban is nőtt,

Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában kissé csökkent, Bulgáriában pedig jelentősen visszaesett.

Benedek Zoltán, a Mazars budapesti irodájának üzletágvezetője a beszámoló ismertetésekor elmondta, hogy a térség idén is jól teljesíthet a befektetések terén, de az év elejét inkább a kivárás határozta meg, a folytatást pedig nagyrészt a globális gazdasági folyamatok szabják meg.

kelet-közép-európa befektetés
Kapcsolódó cikkek