Több támogatást adnak a méhészeknek
Nyáron már lehet pályázni arra a 600 millió forintos forrásra, amelyet de minimis támogatásként vehetnek igénybe a méhészek a méhcsaládok egészségi állapotának megőrzésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Ez méhcsaládonként 500 forint lehet, amelyet az Országos Magyar Méhészeti Egyesület tagjai igényelhetnek.
E támogatásra évi mintegy 1,3 milliárd forint uniós támogatás hívható le, miután az Európai Bizottság másfélszeresére emelte a nemzeti méhészeti programok keretét. Ezt Magyarország is növelt mértékben, évi akár egymilliárdos hazai forrással is kiegészíti. A miniszter szerint mindent meg kell tenni a méhpusztulás megakadályozására, ami tavaly igen nagy mértékű volt.
Nagy István ismertette, hogy a globális élelmiszer-termelés 76 százaléka függ a házi és a vadméhek által végzett beporzástól, az uniós arány 84 százalék. Ám az Egyesült Államokban húsz év alatt a negyedére esett a méhcsaládok száma, ezért az ottani farmerek évi 2-2,5 milliárd dollárt költenek mesterséges beporzásra – erről már Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója beszélt. Az AMC idén is tart mézfogyasztást ösztönző kampányt, tavalyi kampánya három hónapos volt.
Hangsúlyosabb lesz a méhészeti ágazat szerepe a közös agrárpolitikában is – mondta Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő, aki szerint a méhészet szerepe az Európai Unióban is erősödik. Ezt jelzi, hogy a nemzeti méhészeti programokat minden tagállamnak kötelezővé teszik, a területnek külön fejezetet szentelnek az agrárpolitikában, és kötelezővé teszik a méhcsaládok számának jelentését. A méhészeti programok 36 millió eurós keretét az Európai Bizottság a következő ciklusban 60 millió euróra emelné.


