Magyar gazdaság

Forráshiány miatt késik a digitális transzformáció megvalósulása a cégeknél

A vállalatok jelentős részénél az anyagiak miatt marad el a digitális transzformáció, de a merev vállalati kultúra is hátráltató tényező a cégek életében.

A német vállalatok 27 százaléka-a és az amerikai vállalatok 29 százaléka-a a digitális transzformáció megvalósításához közeledik. Becsléseik szerint a terveik 75 százalékát valósították meg ezidáig. Ez az eredmény egy OTRS tanulmány alapján, amelyet 350 IT vezető körében végeztek Németországban és Amerikában. Tulajdonképpen az amerikai vállalatok 15 százaléka és a német vállalatok 9 százaléka a digitális transzformációs céljaik 100 százalékát elérték már, és jelenleg az elért haladást elemzik.

Nem minden vállalat tervezi a digitális transzformációt

Ugyanakkor jelentős a száma azoknak a vállalatoknak – 13 százalék az USA-ban és 23 százalék Németországban –, amelyek még mindig a tervezési fázisban vannak, és semmilyen konkrét lépést nem tettek a digitális transzformáció érdekében. A felmérésben résztvevő összes vállalat 7 százaléknál pedig egyáltalán nem tervezik a digitalizációt.

A késedelem fő okai a forráshiány és a vállalati kultúra

A digitális átalakítást már elkezdő vállalatok többsége azt mondja, hogy a megtett lépések már pozitív hatással voltak (84 százalék). Mindazonáltal, legalább 10 százalékuk szerint a digitális transzformáció terén tett erőfeszítéseiknek ezidáig nem volt hatása.

A digitális transzformáció legnagyobb kerékkötői:

  • a forráshiány (22 százalék),
  • ezt követi a vállalati kultúra, amely gyakran túlságosan merev a változásokhoz (17 százalék),
  • valamint a megfelelő tudás hiánya (13 százalék)
  • Fotó: Shutterstock

    Arra a nyitott kérdésre, hogy eddig a digitális transzformáció milyen pozitív hatásokkal járt, a többség azt válaszolta, hogy az eddigi tapasztalataik szerint előny a hatékonyság növekedéséből fakadó időmegtakarítás, valamint a minőség javulása és a kisebb veszteség.

    Amint azt az eredményeink mutatják, nem minden vállalat érkezett még meg a digitális korszakba – még akkor sem, ha egyébként erős a haladás ebbe az irányba

    – mondta Sabine Riedel, az OTRS AG igazgatótanácsának tagja, az eredményeket elmagyarázva.

    Elég elszomorító, hogy a forráshiány ilyen fontos szerepet játszik. Fontos, hogy egy vállalat gondosan megtervezze pénzügyi kiadásait, és hosszú távra tervezze. Szintén fontos megjegyezni, hogy bele kell venni a költségvetésbe a vállalati kommunikációra és a megfelelő eszközök kialakítására szánt többlet időt.

    Németország digitális transzformáció USA vállalatok
    Kapcsolódó cikkek