Megint nálunk keresgél a Sotheby’s
A Sotheby’s aukciósház szakértője, Stephen Loakes szerdán a Nagyházi Galériában értékeli azokat a műtárgyakat, amelyek nemzetközi érdeklődésre is számot tarthatnak. Most elsősorban antik kínai tételeket keresnek a világhírű aukciósház londoni licitjére. A Nagyházi Galéria és a Sotheby’s együttműködése nem új keletű, 1994-ben az első árverésüket is közösen szervezték. Az aukciósház szakemberei évente néhány alkalommal azért jönnek Magyarországra, hogy főként 19–20. századi, közép-európai és magyar festmények, műtárgyak és távol-keleti tételek után kutassanak. Félfogadásaikon előzetes bejelentkezés szerint várják a beadókat. Ha a szóban forgó tárgy bár értékes, de valamiért nem felel meg a nemzetközi mércének, akkor a Nagyházi Galériával is meg lehet egyezni az eladásáról. Itthon rendre felbukkannak kincsek: Stephen Loakes három éve egy többgenerációs budai villában bukkant rá egy, a 19. század óta gyűjtögetett kollekcióra Buddha-szobrokból, amely jó áron kelt el Londonban. A Nagyházi Galéria tavasszal ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, a negyedszázados jubileum kapcsán szervezték 243. árverésüket, amelyen a legmagasabb, 46 millió forintos leütési árat Aba-Novák Vilmos Hátakt című festményével érték el.


