Máig tartja magát a hiedelem, hogy a Balaton környékén könnyedén megszedheti magát az, aki bírja a helyi viszonyokat. A munkaerőhiány az elmúlt években a vállalkozókat is megtépázta, így mostanra eljutottak oda, hogy már jóval több pénzt ígérnek, csak legyen elegendő alkalmazott. Ezt a Világgazdaság által megkérdezett Ficza János, a Workania állásportál szóvivője által megosztott adatok is igazolták. „A legnagyobb bérnövekedés a Balaton déli partján volt megfigyelhető, Somogy megyében két év alatt több mint ötvenezer forinttal nőtt az átlagbér. A legjobb eredményt Siófok érte el, miután 2016 és 2018 között, tehát két szezon alatt harmadával ugrottak meg a bérek, tavaly elérték a 300 ezer forintot” – ismertette. Az idei nyári hónapok fizetéseiről egyelőre nincsenek használható adatok, de a szakember szerint a bérnövekedés biztosan folytatódik, várhatóan azonban kisebb ütemben, mint tavaly.
A tavalyihoz hasonlóan alakul az idei szezon Balatonföldváron, a parkolásért vagy a strandbelépőkért sem kell többet fizetni – mondta a Világgazdaságnak Holovits Huba, a déli parti város polgármestere, hozzátéve, hogy a megszokottnál élesebb a kontraszt a forgalom megoszlásában: hétvégente sokkal többen látogatnak a településre, míg a hétköznapok gyengébb teljesítményt mutatnak. Az árak kapcsán Tósoki Imre, Tihany polgármestere is arról beszélt lapunknak, hogy számottevő drágulás a szálláshelyeken és az éttermekben sem jellemző, mint ahogy a fürdőzés mellett a helyi látványosságok belépőjegyeiért sem kell többet fizetni. Azt tapasztalja, hogy néhány éve már nem lehet hagyományos értelemben vett, májustól augusztus végéig tartó szezonról beszélni, de még mindig jóval nagyobb a munkavállalók száma ebben az időszakban, mint az év többi részében. Kedvező trend, hogy egyre több egész évben nyitva tartó étterem, üzlet, vállalkozás van a településen, amelyek a főszezonon kívül is foglalkoztatnak munkavállalókat.
A két polgármester abban is egyetértett, hogy a turisták az idén nem fogják váratlanul megrohamozni hazánk legnagyobb tavát, de nem is maradnak üresen a partok. Tihanyban növelnék a forgalmat az egy évvel korábbihoz képest, ennek érdekében bővítették a programkínálatot és a turisztikai attrakciók mennyiségét. Tósoki Imre szerint az itt pihenő magyarok száma látványosan megnövekedett, így az arányuk immár fele-fele a főleg Németországból érkező külföldiekkel szemben. „Nem csak önmagában a Balaton a vonzerő, páratlan történelmi és természeti látnivalókat is felkereshetnek a hozzánk érkezők” – jelentette ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.