Az évtized második fele a gyors jegyében telt, és folytatódott a Herbert Hoover elnök 1929. januári beiktatását követő hat hónapban. A részvények ára kiugró magasságokba szökött. Szinte mindenki, akinek a legcsekélyebb megtakarítása volt, részvényeket vásárolt, hogy aztán jó áron értékesíthesse. Sokan jelzálogot vettek fel a siker reményében.
A brókerek több milliárd dollárnyi hitelt vettek fel a nagyobb nyereségű értékesítés szirénhangjától megrészegülve.
Az Encyclopaedia Britannica adatai szerint 1929 szeptemberére a mintegy 300 millió eladott részvénynek köszönhetően a Dow Jones elérte a 381 pontot. Minden, az alapok instabil voltára vonatkozó figyelmeztetés süket fülekre talált.
A részvényárak szeptemberben és október elején kisebb mértékben csökkentek, de ez nem tartotta vissza a felvásárlókat, akik sok esetben kölcsönöket vettek fel további részvények vásárlására. A befektetők bíztak abban, hogy a csökkenés csak átmeneti, és a gazdasági növekedés, köszönhetően az elektromosság és az akkor még emelkedőben lévő olajipar teremtette lehetőségeknek, a gyenge szakaszt követően folytatódik.
E ponton felmerül John D. Rockefeller neve, aki előre figyelmeztetett, mondván, hosszú élete során a krízisek jöttek és mentek, s most sem lesz másként.
Október 18-án aztán az értékpapírok minden érdemi ellenállás nélkül zuhanni kezdtek. A pánikszerű reakció sem maradt el. Mindenki igyekezett a lehető leggyorsabban megszabadulni gyorsan értéktelenedő részvényeitől. Ám az igazi hisztérikus hangulat csak hat nappal később ütött be, a fekete csütörtökön.
Fotó: AFP
Október 24-én nem kevesebb, mint 12,9 millió került eladásra, ahogy a befektetők veszteségeiket igyekeztek minimalizálni. A Dow azért zárhatott mindössze 6 pontos eséssel, mert a nagyobb bankok a pánik megfékezése érdekében részvényeket vásároltak, mint kiderült, sikertelenül. Alig két hónappal a 381 pontos csúcs után, 183 pontos zuhanást követően 198 pontra esett vissza. Nem maradhatott el a többi nagyobb részvény zuhanása sem.
A politikai és pénzügyi vezetők először nem vették komolyan, afféle hisztériaként kezelték a helyzetet. Hoover és pénzügyi államtitkára, Andrew W. Mellon optimista előrejelzésekkel igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket, mondván, a piac alapvetően stabil, és a további fellendülés küszöbön áll.
És bár a Dow ipari átlaga 1930-ban újra elérte a 300 pontot, májusban ismét süllyedt. Újabb 20 évnek kellett eltelnie, mielőtt visszanyerte a lendületét, és meghaladta a 200 pontot.
A válságnak elviekben csak az Egyesült Államokat kellett volna érintenie. Akkor még nem volt köztudott, de az USA a világ gazdasági vezetőjévé vált, a világ többi része az általuk diktált trendet követte.
Amikor az amerikai pénzintézet, a Federal Reserve (Fed) 1928 januárjában úgy értékelte, hogy a részvénypiaci árak túl magasak, és túlzottak a spekulációk is, 3,2 százalékról 5 százalékra emelte az alapkamatot. Ennek eredményeképpen tőke áramlott az Egyesült Államokba. Ezt látva érthetően ugyanezt tette a többi ország is. Az eredmény defláció lett. Az új hitelek visszatartása, valamint a meglévők visszahívása hozzájárult a gazdaság szeptemberi tetőzéséhez, de nem volt elég a összeomlásának elkerülésére. Fáziskéséssel ugyanez történt világszerte mindenütt. A Fed 1929 és 1933 közt harmadával csökkentette a pénzkészletet.
Közgazdászkörökben általánosan elfogadott nézet, hogy elsősorban a Fed felel a nagy gazdasági világválság kirobbanásáért. Erről a Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedman egy amerikai közszolgálati rádióban készített interjúban is beszámolt 1996-ban.
Megoldást csak Franklin D. Roosevelt New Dealje hozott, Rockefeller prognózisa pedig beigazolódott, ahogy később Nyikolaj Dmitrijevics Kondratyjev sejtése is, miszerint a fellendülések és recessziók váltakozása megjósolható a pénzügyi változások alapján. A szovjet-orosz közgazdász nevét viselő Kondratyjev-ciklus lényege, hogy meglehetősen pontos előrejelzést ad a gazdasági krízishelyzetek közeledtéről.
A tudós addig ismeretlen szisztéma szerint a gőzgép 1769-es megjelenésétől vizsgálta a gazdaságok változásának hullámzását.
Maga az elmélet – mivel hosszú, évtizedeket felölelő időintervallumokról van szó – vitatható ugyan, mégis, az 1929-es válság ugyanúgy beleillik az elméletbe, mint legutóbb a 2008-as. És bár a New Dealnek is köszönhetően a negyedik hullám hosszát sikerült elhúzni, nem tudjuk biztosan, mikor kezdődik a következő hullám.
