BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mintegy harmadával nőtttavaly a mentősök bére

R. P. | Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó nagy ellátórendszerek alkalmazottai közül az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ) tartozó dolgozók kapták tavaly a legnagyobb bruttó béremelést: míg 2017-ben átlagosan 238 ezer forint volt a havi átlagkeresetük, 2018-ban 33 százalékkal magasabb, 316 ezer forint – derült ki a 2018-as zárszámadás javaslatából.

A 2018-as költségvetés végrehajtásának törvénytervezetét hétfőn nyújtotta be a parlamentnek Varga Mihály pénzügyminiszter. Az OMSZ-nél a tartósan, legalább három hónapja betöltetlen álláshelyeknek a teljes létszámhoz viszonyított aránya 2,7 százalék volt, jelezve, hogy van még tere a béremeléseknek. A munkaerőhiány a gyógyító-megelőző ellátásban a legnagyobb, itt a betöltetlen álláshelyek aránya 5,4 százalékos, de a tartósan betöltetleneké is 2,2 százalék. Eszerint a fluktuáció is magas lehet a szektorban. Az egészségügy bruttó bérei 17,1 százalékkal nőttek 2017-hez képest, de a sok üres álláshely itt is azt jelzi, hogy további béremelésre lenne szükség.

A köznevelésben foglalkoztatott tanárok bére 9,4 százalékkal emelkedett tavaly. A betöltetlen és a tartósan betöltetlen álláshelyek aránya 1,3, illetve 0,4 százalék volt a foglalkoztatottak teljes számához viszonyítva. Bár a szektorban dolgozók bére eszerint nem feltétlenül alacsony, a diplomás munkavállalók átlagától azonban jelentősen elmarad. A felsőoktatásban alacsony a betöltetlen álláshelyek (0,6 százalék) és a tartósan üres munkakörök aránya is (0,3 százalék), itt 15,6 százalékkal nőttek tavaly a bérek. Az átlagkereset a közszférához képest magas, 359 ezer forint volt. A legkevesebbet a szociális és gyermekvédelmi, valamint a gyermekjóléti területen lehetett keresni, e munkavállalók átlagosan havi bruttó 232 ezer forinttal számolhattak. Ennek ellenére a betöltetlen álláshelyek aránya csak 0,8 százalékos volt, és a három hónapnál régebben üres munkakörök aránya is mindössze 0,1 százalékos. Az állam tavaly összesen 948 milliárd forintot költött a nagy ellátórendszerekben dolgozók bérezésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.