A turisztikai vállalkozások negyede-ötöde a legjobb évét zárta tavaly, ugyanilyen arányban vannak az idei évükkel teljes mértékben elégedettek – derül ki a Turisztikai üzleti bizalmi index felmérésből. Feltűnő változásként jelölik a kutatásban, hogy míg a tavalyi év megítélésekor a vendéglátósok voltak a legelégedettebbek, addig az idei évben az ő várakozásaik a legvisszafogottabbak. A működési költségek növekedési ütemét leszámítva, jellemzően jelentősen elmaradnak az átlagtól. Mindeközben az árbevételek emelkedésére számít a szakma, a vendéglátósok kivételével úgy gondolják, hogy az áraik emelkedni fognak. Ez egyértelműen a kedvező piaci körülményeknek és a növekvő keresletnek köszönhető, hiszen a szálláshelyek esetében az idén még nem érvényesül az áfacsökkentés árbevételt növelő hatása, mint 2018-ban a vendéglátásnál.
A bizalmi index kérdéseire választ adók értékelik a turisztikai fejlesztéseket, de a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében a versenyképesség javítása érdekében gyorsabb ütemet szeretnének látni. A problémák közül kiemelkedő a válaszokban, hogy a belföldi kereslet esetében a költési hajlandóság nem növekszik megfelelő mértékben, a Budapesten megjelenő külföldi vendégkör jellemzően ritkán látogat más destinációkba, ezért ott a belföldi vendégforgalom dominál. A konferencia-központok hiánya is szerepet játszik abban, hogy a nagyobb vásárlóerejű vendégkör nehezen növekszik, valamint a Nyugat-Európa után már Budapesten is megjelenő overtourism (turistaáradat) jelenséget is vizsgálni kellene, hogy a kétségtelenül káros következményei nem nagyobbak-e, mint a hasznuk – összegzi a Turisztikai üzleti bizalmi index felmérése.
Az egyelőre kísérleti jelleggel elvégzett kutatás a korábban az Ecostat, majd a GKI Gazdaságkutató Intézet által legutóbb 2000-ben közzétett ágazati kutatást pótolja. További kutatáshoz anyagi forrást egyelőre nem biztosítottak, a kísérleti munka most a Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének munkáját is segítve hozzájárul a turizmus helyzetéről készülő, az ágazat jelenét és elmúlt tíz évét vizsgáló átfogó elemzéshez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.