BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

2030-ra a háztartások nagy részében adott lehet az 1 Gbps sávszélesség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Palkovics László szerint a digitális technológiák integráltsága és a humán tőke esetében még jelentős a lemaradásunk.

Magyarország a tervek szerint az 5G fejlesztések egyik európai központjaként vállalhat régiós főszerepet a technológiára épülő alkalmazások tesztelésében. A kormány arra törekszik, hogy a nagyvárosokban és a főbb közlekedési útvonalak mentén mielőbb épüljön ki az 5G hálózat – jelentette be Palkovics László 2019. november 26-án, Budapesten, a T-Systems Magyarország Symposium 2019 rendezvényen. Az innovációs és technológiai miniszter elmondta:

2025 végéig minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára hozzáférhetővé tennék az 1 Gbps sávszélességet.

A magyar gazdaságpolitika stratégiai irányait kijelölő hét pillér egyikeként a kormány a digitalizációs alapinfrastruktúra fejlesztésével biztosítja a megfelelő felkészültséget a negyedik ipari forradalomra.

A meghatározó eszközök az Ipar 4.0 átállás támogatása, az 5G hálózati fejlesztések és a kapcsolódó stratégia megalkotása, a mesterséges intelligencia akcióterv és stratégia kidolgozása, a Digitális Jólét Program végrehajtása, a hálózati lefedettség és elérhetőség folyamatos kiterjesztése – fejtette ki a tárcavezető.

Fotó: Kallus György / VG

A digitális gazdaság egyre nagyobb súlyt képvisel Magyarországon. Az IKT szektor által közvetlenül és közvetve megtermelt bruttó hozzáadott érték az elmúlt 5 évben több mint 20 százalékkal, 6 ezer milliárd forintra nőtt. A más ágazatok digitális fejlesztéseit és digitális munkaköreiben dolgozókat is figyelembe véve a digitális gazdaság már ma is a teljes GDP legalább negyedét adhatja, a foglalkoztatottak 17 százalékának biztosít munkalehetőséget.

Az IKT feldolgozóipar az autóipar után a második legnagyobb exportőr: a teljes kivitel közel 8, az IKT szolgáltató szektor a szolgáltatásexport 9 százalékát produkálta 2018-ban.

Magyarország nemzetközi összevetésben kiemelkedően teljesít a hálózati összekapcsoltság területén, a Szupergyors Internet Programnak köszönhetően szinte minden háztartásban elérhető a 30 Mpbs. Hazánk a világ országai közül a tizenegyedik a mobilhálózatok letöltési sebessége és a nyolcadik az elérhetőség, lefedettség alapján. Míg a szélessávú lefedettség és az internethasználat szerint az Európai Unió éllovasai közé tartozunk, a digitális technológiák integráltsága és a humán tőke esetében jelentős a lemaradás.

Fotó: AFP

Palkovics László hangsúlyozta: a készülő Nemzeti Digitalizációs Stratégia egyik fő célja, hogy állami szerepvállalás révén felgyorsuljon és költséghatékonyan valósuljon meg az 5G-hálózat kiépítése.

A lehetséges konvergenciák kiaknázásával a kormány 2030 végéig a háztartások közel 100 százaléka számára biztosítaná az 1 Gbps sávszélességet.

A mesterséges intelligencia terén a szándék az, hogy Magyarország az európai élvonalba kerüljön, a nemzetközi MI közösség fontos referenciapontjává váljon. Az MI alapú fejlesztések széles körű elterjedésének és alkalmazásának köszönhetően jelentősen erősödhet a hazai vállalkozások versenyképessége.

Ennek érdekében cél, hogy a magyar kis- és középvállalkozások, startupok minél nagyobb arányban vegyenek részt MI fejlesztésekben, akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben – húzta alá a miniszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.