BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár a támogatás egésze is fordítható napelem vásárlására

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) megnyílt tegnap a Megújuló energia használatát, az energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása című pályázat (Ginop-4.1.4). A mikro-, kis- és középvállalkozások projektenként legalább három-, legfeljebb százmillió forint támogatásra pályázhatnak a 20,4 milliárdos keret terhére, a kérelmeket legkésőbb január 15-ig lehet benyújtani.

A projektek megvalósítására legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre. A kedvezményezettek előlegként a megítélt támogatás legfeljebb 25 százalékát (maximum 25 millió forintot) vehetik fel. Szakértők szerint a pályázat azért előnyös, mert egyrészt eléri az 55 százalékot a támogatás intenzitása, másrészt a konstrukció korábbi változataitól eltérően már nem kötelező az elnyert összeg fix részét hőszigetelésre vagy nyílászárók cseréjére költeni, hanem akár az egészet napelemekre lehet fordítani.

A konstrukció kapcsán Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium euró­pai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kiemelte: a felhívás egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés csökkentését és a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését, egyben hozzájárul a klímavédelemhez. Az elnyerhető forrás jellemző felhasználási céljai közt az államtitkár a napelem mellett a napkollektort és a hőszivattyút is említette, továbbá az épületek hőtechnikai adottságainak javítását, a melegvíz-rendszerek korszerűsítését és a beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítását. A támogatások összege egy előzetes szakértői, internetes, valamint korábbi adatbázisok által meghatározható fajlagos (átlagos) költséghez köthető. Ennek az az előnye, hogy a módszer alkalmazásával nem kell három fél által kiállított árajánlatot benyújtani, csak a felhívásban meghatározott dokumentumokat, nyilatkozatokat – tájékoztatott Rákossy Balázs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.