Erőteljesen, az utóbbi közel két év legnagyobb mértékével bővült Németország exportja szeptemberben, ami némi megkönnyebbülést jelent azon széles körben osztott aggodalmak közepette, hogy Európa legnagyobb gazdasága recesszióba süllyedhetett a harmadik negyedévben.
A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint szeptemberben az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva,
A kereskedelmi mérleg többlete 19,2 milliárd eurót tett ki, szemben az elemzők által várt 18,1 milliárd, illetve az augusztusban elért 18,7 milliárd eurós szufficittel.
A kiigazítatlan adatok szerint az idei év kilencedik hónapjában Németország exportja 114,2 milliárd eurót, importja pedig 93 milliárd eurót tett ki. Tavaly szeptemberhez képest az export értéke 4,6 százalékkal, a behozatalé pedig 2,3 százalékkal nőtt. A kereskedelmi mérleg 21,1 milliárd eurós többlettel zárt, míg egy évvel korábban 18,2 milliárd euró volt a szufficit.
A folyó fizetési mérleg egyenlege 25,5 milliárd eurós többletet mutatott szeptemberben az előző havi 17,3 milliárd euró után. Tavaly szeptemberben 18,9 milliárd eurót tett ki a többlet.
Az év első kilenc hónapjában a kivitel értéke 997,1 milliárd eurót, a behozatalé pedig 828,3 milliárd eurót tett ki, így a mérlegben 168,8 milliárd euró többlet alakult ki, míg a folyó fizetési mérleg 190,7 milliárd eurós többletet mutatott. Éves összehasonlításban az export értéke 0,9 százalékkal, az importé pedig 1,9 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi többlet 4 százalékkal csökkent, a folyó fizetési mérleg többlete viszont 6,0 százalékkal emelkedett.
Az adatokat kommentálva Jens-Oliver Niklasch, a Landesbank Baden-Württemberg közgazdásza rámutatott: úgy tűnik, mintha új élet költözött volna a külkereskedelembe, de az év egészét áttekintve a szeptember inkább kivétel volt a többi gyenge hónap között. Ráadásul a tengerentúli kereskedelemben a kockázatok kisebbek lettek, de nem tűntek el.
Németország exportorientált feldolgozóiparára súlyos csapást mért a világgazdasági növekedésének gyengülése, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, illetve a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését övező bizonytalanságok sorozata. A német gazdaság negyedéves összevetésben 0,1 százalékkal zsugorodott április-júniusban, és a közelmúltbeli makroadatokból arra lehet következtetni, hogy valószínűleg a harmadik negyedévben is csökkenhetett a bruttó hazai termék.