BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína javította a 2018-ra vonatkozó előzetes GDP kalkulációját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hivatal szerint az adatok felfelé javítása nem fogja számottevően befolyásolni a 2019-es növekedési ütem adatait.

Kína felfelé javította a 2018-as bruttó hazai össztermékre (GDP) vonatkozó előzetes kalkulációját – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség a kínai statisztikai hivatal pénteken közölt adataira hivatkozva.

Az előzetes számításokhoz képest az ország tavalyi GDP-jét 1,9 ezer milliárd jüannal, vagyis 2,1 százalékkal 91,93 ezer milliárd jüanra módosították felfelé. A módosított adatok alapján Kína könnyebben elérheti azt a célját, hogy a gazdaságát 2020-ra megduplázza a tíz évvel korábbi állapothoz képest.

A javítást követően az elsődleges ipar teljesítménye a tavalyi évben elérte a 6,47 ezer milliárd jüant, ezzel a kínai GDP 7 százalékát tette ki.

Fotó: AFP

A másodlagos ipar teljesítménye 36,48 ezer milliárd jüan volt, a GDP 39,7 százalékát kitéve, míg a harmadlagos – szolgáltató – ipar 48,97 ezer milliárd jüannal a GDP összértékének 53,3 százalékát alkotta.

A statisztikai hivatal közleménye szerint a szolgáltatóipar az előzetes kalkulációkhoz képest 1,1 százalékkal nagyobb mértékben járult hozzá a bruttó hazai össztermékhez.

A közleményben a hivatal azt is leszögezte: az adatok felfelé javítása nem fogja számottevően befolyásolni a 2019-es növekedési ütem adatait. Egyes megfigyelők azonban némi kétkedéssel fogadták a módosítást, azt gyanítva, hogy arra éppen a kitűzött célszámok elérése miatt volt szükség.

Kína gazdasága a vártnál kisebb mértékben nőtt a harmadik negyedévben, mivel az Egyesült Államokkal vívott ádáz kereskedelmi háború, valamint a gyenge belső kereslet visszavetették az ipari termelést. A kínai statisztikai hivatal októberben közölt adatai szerint éves összevetésben 6,0 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), ami 1992 első negyedéve óta a leglassabb ütem.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.