BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vagyonvédelmi cégvezetők elleni indítottak eljárást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Háromszázmillió forint adót csaltak el.

Háromszázmillió forintos adócsalás miatt indult eljárás vagyonvédelmi cégek vezetői ellen, az ügyészség kezdeményezte az öt férfi letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.

Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a terheltek

három szintből álló, fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki.

A vagyonvédelmi szolgáltatást ténylegesen nyújtó három cég alkalmazottait papíron alvállalkozóként bevont gazdasági társaságokhoz jelentették be, azt a hamis látszatot keltve, mintha ezen társaságok a gyanúsítottak cégeitől független vállalkozások lennének.

Fotó: Shutterstock

A valóságban

az alvállalkozó cégeket kizárólag a bűncselekmény elkövetése érdekében hozták létre a gyanúsítottak, s ezen fantomcégek élén strómanok álltak.

A fantomcégek fiktív költségszámlákat állítottak ki, melyeket a gyanúsítottak könyvelésükben felhasználtak, így jogosulatlanul elkerülve a forgalmi adó befizetését. Emellett a munkáltatói járulékfizetés csökkentése érdekében a fantomcégeknél a vagyonőröket heti 10 óra munkavégzésre jelentették be, jóllehet az a valóságban a 40 órát is meghaladta.

A főügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye valamit a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére – tudatta az ügyész.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.