Ázsia turistaparadicsomai hiába várják a korábban tömegesen érkező kínai turistákat: a csoportos utakat hétfőtől betiltotta Peking. A belföldi szervezett turizmust is leállították, és egyre több viszonylatban bénul meg a közlekedés, miközben a világ második legnagyobb gazdasága megállítani igyekszik az áldozatokat szedő vuhani koronavírust, amely az ország minden szegletében megjelent már. A kórnak máris vannak gazdasági hatásai, de nehezen kiszámíthatók, ahogy a járvány majdani méretei is. Tömeges immunitás nem alakulhatott ki, mivel ez egy új és mutálódó kórokozó. Vakcina nincs, és előreláthatólag még hónapokig nem is lesz.
Rohamosan emelkedik a halottak és betegek száma Kínában
Vasárnap estére már 80-an haltak bele a betegségbe, reggel még 56 volt a ragály halottainak száma.
A halálozási arány eddig jóval kisebb, mint a SARS koronavírusé, amely mintegy 800 embert ölt meg 17 évvel ezelőtt. Ez nem csökkenti a félelmeket. Az eddigi adatok szerint egy fertőzött két-három másik embernek adja át a kórt.
A járvány decemberben egy élelmiszerpiacról indult el Vuhanban. Mióta a múlt héten leállították a tizenegymilliós, New Yorknál is nagyobb metropolisz külső és belső tömegközlekedését, számos másik város jutott hasonló sorsra, és immár több tízmillió kínai nem tud utazni. Leáll a Pekinget más városokkal összekötő buszközlekedés is. A szaporodó tiltó intézkedések lassítják a világ legnagyobb rendszeres népességmozgását: a hét végén kezdődtek el a kínai holdújév egyhetes ünnepségei. Ilyenkor százmilliók szoktak útra kelni. Tajvan gyakorlatilag nem engedi be a látogatókat Kínából. A gyárak ünnepi leállása miatt is Ázsia-szerte hiány keletkezett egy sor termékből, amelyekre a járvány felduzzasztotta a keresletet: arcmaszkot, kézfertőtlenítőt, orvosi kesztyűt alig kapni.
Az Alibaba csak hétfőn és kedden 80 millió arcmaszkot adott el a Taobao weboldalán keresztül.
A hiánycikkek termelőinek a részvényei már jókorát emelkedtek, de a hosszabb távú, szélesebb körű piaci hatások nehezen kiszámíthatók.
A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja