BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megidézi a harminc évvel ezelőtti rendszerváltást a Capa központ

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Február 23-ig látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kiállítása, amely emble­matikus képekkel, fotósorozatokkal, dokumentumokkal és video­munkákkal idézi fel a rendszerváltás időszakát. A politikai és társadalmi átrendeződés folyamata alapvetően az 1989-es évhez kötődik, ekkor történtek az átmenet legnagyobb léptékű szimbolikus eseményei (Nagy Imre újratemetése, Kádár János halála, a Magyar Köztársaság kikiáltása). Ám az ezt megelőző és követő néhány év is bővelkedik az átalakulást elősegítő, majd annak részeként végbemenő jelentős mozzanatokban.

A tárlat azért is kapta az Eufória? címet, mert Mucsi Emese kurátor szerint ez a szó sűríti leginkább magába azt az intenzív érzést, amelyet akkoriban átéltek a fordulatot üdvözlők. A kérdőjel pedig arra utal, hogy ezek az euforikus tapasztalatok vajon mit jelentenek ma – harminc év távlatából szemlélve – azoknak, akik akkor átélték őket. Illetve felhívja a figyelmet arra is, hogy milyen sokszínűek a személyes rendszerváltás-történetek. A Capa központ kiállításán olyan képek és videók szerepelnek, amelyek egyenként is alkalmasak arra, hogy mint esettanulmányok megjelenítsék, mi történt a rendszerváltás idején. Legyen szó a ’89-es nagy eseményekről vagy a négy fal közt zajló magánügyekről. A bemutatott alkotásokat, projekteket, műegyütteseket egy-egy személyes történet kíséri, amelyeket a rendszerváltás időszakában már aktív gondolkodók, képalkotók meséltek el saját perspektívájukból a kiállított anyagok kapcsán.

A tárlat szerkezetileg úgy áll össze, mint egy képekből és a hozzájuk kapcsolódó kommentárokból összerakott rendszerváltás-antológia. Egy rendhagyó képes történelmi olvasókönyv, amelyben ezek az emblematikus művek és szubjektív értelmezéseik paralel olvashatók. Az egymás mellett bemutatott történetek az egyetlen nagy történelmi elbeszéléssel szemben a párhuzamos változatok, az egyéni elbeszélések fontosságát hangsúlyozzák, összhangban a történetírás posztmodern megközelítésével.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.